Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lázár Vilmos nyílt levélben aggódik a fogathajtás jövőjéért

2017-11-07 19:14:01

Az MTI által közzétett hír szerint Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség Gödöllőn élő elnöke nyílt levelet írt Fugli Károlynak, a nemzetközi szövetség (FEI) fogathajtó szakág elnökének, amiben – kiindulva testvérének, Lázár Zoltánnak a legutóbbi világbajnokságon történt kizárásából – egyrészt szabályváltoztatásokat sürget, másrészt a versenybírók számonkérhetőségére tett javaslatot.

A szlovéniai Lipicán rendezett szeptemberi kettesfogathajtó világbajnokságon Lázár Zoltánt kizárták arra hivatkozva, hogy az orrszíj nem lehet úgy rögzítve, hogy az akadályozza a ló fülének mozgását. Lázár Vilmos akkor is kiemelte: a mezőnyben többen is ugyanilyen típusú felszereléssel hajtottak, őket mégsem büntették meg, ráadásul egy flexibilis eszközről van szó, ami nem akadályozza a ló fülének mozgását és nem jelent előnyt a hajtó számára.

A vb-t a kizárás ellenére a magyar csapat nyerte, egyéniben pedig Hölle Martin diadalmaskodott. Viszont a kettes- és négyesfogathajtó válogatott szövetségi kapitánya, Tóth Tamás „a nemzetközi bírói testületek működése, a fogathajtók felé irányuló nem következetes értékelési szisztémája” miatt lemondott.

Lázár Vilmos MTI-nek is megküldött – hangsúlyozottan jobbító szándékkal, a szakág iránti elhivatottságból vezérelve írt – nyílt levelében ismételten jelezte: nem fél kimondani, hogy rossz és hibás bírói döntés nyomán zárták ki testvérét. Kiemelte, a versenybírók felett semmilyen kontroll, számonkérő fórum nincs, így nem vonhatók felelősségre.
Ezen túl a magyar szövetség elnöke – aki 12-szeres fogathajtó világbajnok is egyben – kitért rá, hogy aggódik, illetve sokan aggódnak a szakág jövőjéért. A levélben leszögezte, hogy fogy a közönség, míg a szakág leglátványosabb száma, a maratonhajtás a televíziók és a nézők számára „élvezhetetlen oszlopkerülgetéssé” változott. Levél forrása: fogasport.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online