Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Gödöllői rendőröket is bevetnek a „zebra” akcióba 2019-05-14 14:31:22 A helyi kapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai három helyszínen tájékoztatnak a biztonságos gyalogosközlekedésről
Vezetőváltás a gödöllői Erkel iskolában 2018-08-13 17:12:09 Géczi Ildikót egy évre bízták meg. Buka Enikő és Fábián Bertalan újabb öt évre kapott kinevezést a zeneiskolában és a Törökben
Kinevezésére vár a gödöllői rendőrkapitány 2018-02-22 17:20:37 A várost irányító grémium tagjai ellenvetés nélkül támogatták a Pest megyei főrendőr javaslatát Lajmer Györggyel kapcsolatosan
Pest megye marad Pest megye neve 2017-06-30 11:14:27 A közgyűlés tagjai június utolsó napján egyöntetűen döntöttek arról, hogy nem nyúlnak hozzá az elnevezéshez
Gödöllői rockbandák a Dunán 2017-05-14 11:32:59 Június 10-én az A38 Hajó színpadán döngetnek az Asphalt Horsemen és a Helo Zep! elnevezésű formációk
Kinológiai bázis létesül Gödöllőn 2017-05-05 10:53:25 Az Ifjúság éve elnevezéshez kapcsolódik a 2018-as esztendő kulturális és közművelődési programjainak tematikája a településen
Szavazz a gödöllői Mesekastély óvodára! 2016-03-27 11:18:58 Nyolc fő részére szóló hévízi wellness hétvégét lehet nyerni a Petőfi Rádió Tavaszi hajtás elnevezésű játékán
Czeglédi Ingrid folytathatja 2016-02-11 16:39:48 A szakember öt évre szóló kinevezést kapott a gödöllői szociális otthon vezetésére. Az egyetemi bölcsőde irányítására kiírt pályázat eredménytelen volt