Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Villanásnyi viszonyítás: Grassalkovich szobra 2013-11-17 11:54:06 Varga Kálmán szerint a nívós gödöllői alkotás hatását rontja a környezete, az ülőkefélék és háncsos tálcák értelmetlen, unpraktikus kavalkádja
Szemfülesség és forintos labda 2013-10-13 18:15:03 Gond nélkül nyert a Püspökszilágy otthonában a második számú gödöllői focicsapat, amelyben főszerepet játszottak a Viktorok
Mesés, nagy gondolatok szállnak… 2013-10-08 12:46:35 Október 25-ig lehet jelentkezni az Erzsébet királyné emlékére meghirdetett vers- és prózamondó versenyre
Szükség és bőség 2013-10-08 09:13:49 Hol lehet Gödöllőn jó minőségű, megfizethető árú helyi élelmiszerekhez jutni?
Sikeres nők: szépek és okosak 2013-09-16 10:23:05 Vidi Rita gondolkodásmód szakértő art előadást a Lehet Más a Politika gödöllői irodájában
Tűzőrzőkről készült könyvet mutattak be 2013-09-10 20:06:41 Megvásárolható a gödöllői Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány gondozásában megjelent impozáns jubileumi kötet
Motoros-tragédia: kizárható az ittasság 2013-05-24 10:19:02 Halálos kimenetelű közúti baleset gondatlan okozása bűntett miatt indult eljárás a 43 éves hölgy ellen a Gödöllői Rendőrkapitányságon
Alaposan megkutyulják a forgalmi rendet 2013-05-14 09:00:04 Az ebek világkiállítása miatt két napra lezárják az Ady sétányt és napközben egyirányú lesz a Tessedik utca
Mire költ el közel 610 milliót idén a VÜSZI? 2013-04-18 14:09:41 A társaság új direktora élvezte a képviselők bizalmát, mindenki támogatta a cég idei üzleti tervének elfogadását
Kézilabdacsarnok épülhet az egyetemen 2013-01-03 08:47:07 Több gödöllői labdajáték csapatsportág képviselőinek teremgondján enyhíthet az új létesítmény, amit a kollégiumok feletti területre terveznek
Zöld ötletek a csizmába 2012-12-04 13:11:43 December 6-án a gödöllői Talamba ütőegyüttes is fellép a fővárosi MikulásGyár színpadán
Új bérletvariációk a fizetőparkolásban 2012-10-31 10:30:57 Novembertől bővül a kedvezményes díjfizetésre jogosultak köre bizonyos várakozási övezetekben