Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Zöld ötletek a csizmába

2012-12-04 13:11:43

Mikulás már javában készülődik a kiscipőtöltögetésre, ezért ideje, hogy mi is átgondoljuk, hogyan tehetjük zöldebbé a várakozást és az ajándékozást. Az alábbiakban a gödöllői GreenDependent Egyesület munkatársai által összegyűjtött tippeket osztjuk meg olvasóinkkal.

Van, aki október óta azt számolgatja, mikor teheti végre a csizmáját az ablakba. A türelmetlenebb gyermekeket lefoglalhatjuk adventi naptár készítésével. Az akár koszorúként is használható naptárakat a háztartásban fellelhető hulladékokból állítsuk össze, például: csipeszekből és teafilterekből, régi csomagolópapírokba burkolt gyufáskatulyákból, karton-papírkarikából és terítőből.

Amennyiben a családban még él a szokás, hogy csakis frissen pucolt cipőbe érkezhet ajándék, készítsünk házilag közösen színtelen és környezetbarát cipőkrémet, teljesen természetes anyagokból! Ha nagyobb adagot csinálunk, akár ajándékozhatunk is belőle a család felnőtt tagjainak. A hozzávalókat – 5 gramm méhviasz, 5 púpozott teáskanál lanolin, 30 mililiter szójaolaj – gőz fölött addig melegítjük, amíg a viasz felolvad. Ezután kézi keverőgéppel alacsony fokozaton krémes állagúvá keverjük, és egy dobozba töltjük. A szer csaknem 8 hónapig eltartható. (forrás: Nagymama házipraktikái, 2002, Reader’s Digest Kiadó)

Hallgassunk a jóöreg Télapó-dalokra és csizmatölteléknek igyekezzünk egészséges, bio, hazai és minél kevesebb finomított cukortartalmú csemegéket beszerezni: aszalt gyümölcsök, dió, mogyoró, de készíthetünk étcsokiba mártottalmát és mézeskalácsot is. A diókat-mogyorókat figuraként (hóember, Mikulás, rénszarvas) is a csomagba tehetjük. A tudatos fogyasztás jegyében vegyük komolyan, hogy annyi lesz az ajándék, amennyi egy-egy pár cipőbe fér, nem kell telepakolnunk az ablakpárkányt! Zöld ajándékként meglephetjük szeretteinket Mikulásvirággal is.

Kerüljük a műanyag mikulászacskókat, inkább szerezzünk be vagy varrjunk mi magunk textilzsákokat, amik szépek és újrahasználhatók. Ha angolszász módra, zokniba érkezik az ajándék, ehhez is számtalan helyen találunk az interneten, karácsonyi kézműves könyvekben szabásmintát. Csomagolhatunk ajándékot kéztörlőhengerből készült Mikulás-figurába is.

A legmaradandóbb ajándékot Mikuláskor is az együtt töltött idő, az élmények, programok és a másoknak okozott öröm jelentik.Ezt szem előtt tartva, gyermekeinkkel közösen készítsünk csomagot a nehezebb sorsú gyerekek részére és vigyük el a budapesti MikulásGyárba (56-osok tere), ahol december 6-án, csütörtökön 19 órától fellép a gödöllői Talamba ütőegyüttes.
Ha az időjárás engedi, szervezzünk koraesti túrát a családdal, barátokkal: az erdőben Mikulás-apuka várhatja forró csokival a társaságot. Olvassunk együtt Mikulás meséket, nem kell hozzá feltétlen könyvet venni, az Interneten is számtalan mesét találunk. Mehetünk bábszínházba (december 6., Diótörő a Budapest Bábszínházban), színházi előadásra (december 7., Veszélyben a puttony a Cserepesházban), vagy táncházba is (december  9., Adventi és Mikulásváró mulatság a Marczibányi téren). Ellátogathatunk Nagykarácsonyba, ahol november 9-én megnyitotta kapuit a 17. Országos Mikulás Fesztivál, számtalan programmal, Mikulásházzal és természetesen benne a Mikulással.

Idén, szokatlan módon, a Mikulás is írt levelet a gyerekeknek. Ha valaki kíváncsi rá, miért is szánta magát erre a lépésre, és mi van a levélben, itt megtudhatja


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online