Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Volt rá 15 évünk, hogy utáljuk egymást… 2014-02-02 12:09:21 Egybe kelt a két gödöllői polgárőr egyesület. A fúzió után Bálint István, az Ózon-Pajzs elnöke vezeti a szervezetet
Hánykulcsos lenne a jó adó? 2013-11-20 16:06:09 Az Együtt-PM-es Szelényi Zsuzsanna a mostani rendszer eltörlése mellett érvelt a gödöllői piacnál. Kiszámolták, mennyivel keres többet Vécsey László havonta
Gödöllőn randevúztak az európai királyi kastélyok vezetői 2013-06-01 10:25:25 Gönczi Tibor újra elnökségi tagja lett a nemzetközi szervezetnek, és abban bízik, hogy a kormányzat képviselői a Grassalkovich-kastély fejlesztésének folyatása mellett döntenek
Megszabadulhatunk-e az Orbán-rezsimtől? 2013-05-21 09:44:16 Debreczeni József közíró, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja tart lakossági fórumot Gödöllőn
Habsburg-galéria a kastélyban 2011-09-22 15:28:27 A Gizella-szárny emeletén látható a műemlék-együttes új állandó kiállítása
Kormányülés Gödöllőn 2011-07-12 22:15:36 Visszatérnek az Orbán-kabinet tagjai az uniós elnökségi helyszínre
Sikertörténet próbaüzem nélkül 2011-07-08 08:25:31 Számos uniós elnökségi vendégről kiderült, egyenesen rajongója Erzsébet királynénak, vagy, ahogy Európa-szerte ismerik, Sisinek
Gödöllő és az uniós elnökség 2011-06-28 13:27:07 Politikai nagyágyúk sora fordult meg a kastélyban és a Művészetek Házában működött sajtóközpontban
Mosolyog a volt kastélyigazgató 2011-01-11 19:50:54 Révészt T. Mihály úgy véli, így sokkal könnyebb az újabb kihívások elé nézni
Igényes gödöllői sajtóközpont 2011-01-05 16:16:37 A Művészetek Házában lesz a média egyik főhadiszállása az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége idején
EU-elnökségi váza a lovardában 2010-12-23 16:54:32 Az Európai Unió 27 tagállamának himnuszából vett, aranybetűkkel írt részletek olvashatók az ékességen