Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vona Gábor zsíroskenyeret adna az uniós nagyuraknak

2011-04-19 21:56:29

- Orbán Viktor az euró erősítését tartja a magyar uniós elnökség prioritásának, pedig ezt a lehetőséget nem erre kellett volna felhasználni – ezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke jelentette ki ma délutáni lakossági fórumán, Gödöllőn, a II-es számú rendelőintézet nagytermében.

A telt házas (mintegy 150 fő) rendezvényen a politikus azt is kifejtette, ő miként cselekedne a miniszterelnök helyében. Vona úgy fogalmazott, hogy nem szabadna ilyen mértékben engedni az Európai Unió elvárásainak, és állandóan azt figyelni, hogy mi tetszik Brüsszelnek. A pártelnök szerint az uniós elnökség rendezvényei semmi másra nem jók, mint arra, hogy az országok vezető tisztségviselői félévente utazgassanak, egyenek, igyanak, bulizzanak, esetleg berúgjanak, miközben a tárgyalásoknak jóformán semmilyen hozadéka nincs.

- Én zsíroskenyérrel várnám a delegációk tagjait, hogy érzékeljék, mi, magyarok lassan már csak ezt esszük miattuk
– hangoztatta a Vona Gábor, némi derültséget és tapsot keltve a lakossági fórum hallgatóságának körében.

A Jobbik első embere csaknem egy órán keresztül fejtette ki álláspontját az országban uralkodó helyzetről. Mondandójában ritkán utalt a tavaly nyáron leköszönni kényszerült MSZP-SZDSZ koalíciós kormányzás okozta károkra, sokkal inkább a Fidesz intézkedéseit és stílusát ostorozta.

Vona kendőzetlenül bírálta az elmúlt egy év alatt történteket. Szinte minden területet érintett. Szóba hozta az átalakult médiadiktatúrát, amely háttérbe szorítja a Jobbikot. Hazaárulásnak nevezte, hogy az új alkotmányból kimaradt a magyar föld védelme, és kihangsúlyozta, hogy a kétharmados parlamenti többség mögé bújva folyik a második rendszerváltás elsikkasztása.

Vona szerint ebben a helyzetben a Jobbik egyelőre nem tehet mást, mint lakossági fórumokat tart, és a rendezvényeken elhangzott véleményeket a nyilvánosság elé tárja. Az elnök szavaival élve: kimondja azt, amit az egyszerű ember otthon gondol.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online