A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Megvillantotta tetoválását Sisi a gödöllői kastélyban 2017-07-05 13:48:59 Néhány órán át látható volt Erzsébet királyné fedetlen vállú viaszfigurája a történelmi falak között. Lehet, hogy a hasonmás később visszatér
Villámcsapás érte a máriabesnyői bazilikát 2017-06-29 08:42:58 Fertőtlenítőszert szállító tartálykocsi alá szorult egy személyautó Kerepesen, a szerdai rekkenő hőségben
Viharkárok Gödöllő több pontján 2017-05-12 21:19:12 Pincéket öntött el a lezúduló csapadék, fa dőlt rá a villany- és távközlési kábelekre. Akadt dolguk a tűzoltóknak
Tüzet okozott a villámcsapás Gödöllőn 2016-05-30 08:29:17 Pest megyében több helyszínre is riasztani kellett a tűzoltókat az éjszakai vihar miatt. Az épületek lakhatatlanná váltak
Villanyfényes gödöllői hatos 2015-11-21 21:39:03 Gond nélkül tudta le az őszi idény utolsó hazai mérkőzését a GSK II. focicsapata, aminek a Kerepes látta a kárát
Az ’56-os forradalom gödöllői áldozatai 2015-10-23 16:48:21 Balázsovich András 17 évesen, a Bezsilla-villánál lezajlott sortűzben hunyt el, a 19 éves Kiss Antal Budapesten halt hősi halált
Bajnoki érem nélkül maradt a gödöllői hatos 2015-05-13 20:06:06 Ilyen négy éve fordult elő utoljára. A bronzderbi utolsó meccsén csak egyszettnyi villanásra futotta a csapat erejéből
Városházi villámdöntések 2015-05-07 09:36:25 Megszűnik a szakácsképzés a Montágh iskolában, 121 gödöllői gyermek után kaphat nyári étkeztetési támogatást az önkormányzat
Gödöllői siker az első téli Spartan Race-en 2015-01-26 16:38:50 A Villa Grande Dream Team crossfit csapata több mint 20 perccel utasította maga mögé a mezőnyt a szlovákiai megmérettetésen
Villanásnyi viszonyítás: Grassalkovich szobra 2013-11-17 11:54:06 Varga Kálmán szerint a nívós gödöllői alkotás hatását rontja a környezete, az ülőkefélék és háncsos tálcák értelmetlen, unpraktikus kavalkádja