Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Pártja alelnökét is kitünteti Gémesi György 2018-06-20 16:55:59 Június végén 12. alkalommal rendezik meg a Magyar Polgármesterek Találkozóját Gödöllőn, ezúttal a szálloda báltermében
Néhány órát Gödöllőn időzött Orbán Viktor 2018-03-10 15:47:00 A miniszterelnök felkereste a premontrei perjelséget, megtekintette az uszoda területét és aktivistákkal találkozott
Büntetőből mentett pontot a gödöllői tizenegy 2016-10-01 17:17:37 Már a második percben hátrányba került Szász Ferenc együttese a Biatorbágy ellen, a legvégén jött össze az egyenlítés
Polgármesterek kaptak díjat a gödöllői kastély lovardájában 2016-06-25 10:29:17 A világtalálkozó első napján átadták az ezüstlánc- és az arany pecsétgyűrű kitüntetéseket a magyar önkormányzatiság fejlesztéséhez leginkább hozzájárulóknak
Tizenegyedszer lesz polgármesteri világtalálkozó Gödöllőn 2016-06-18 17:02:42 A királyi kastély lovardájában lesznek az eszmecserék az önkormányzatok jelenéről és jövőjéről. Gazdára találnak a polgármesteri ezüstlánc- és az arany pecsétgyűrű díjak
Döntetlennel debütáltak a gödöllői focisták 2015-08-15 19:28:30 A hőségben lezajlott találkozó végeredménye már az első félidőben kialakult. Tisztán látszott, akad még csiszolnivaló a játékon
Cirkuszolnak a gödöllői főtéren 2014-07-17 17:23:23 Varázslatokat és kunsztokat mutatnak be a Waldorf-iskolák országos találkozójának résztvevői a város szívében
Számítanak a szorgos állatokra 2013-11-18 10:30:38 A gödöllői világtalálkozón elhangzott: évi 1,4 milliárd forintos támogatást szánnak a magyar méhész-ágazatnak az új ciklusban
Viccbe illő öngól döntött a GSK javára 2013-11-16 15:38:22 Unalmas meccsen szereztek nagyon fontos három pontot városunk focistái az őszi szezon utolsó hazai találkozóján
Visegrádi négyek: csúcstalálkozó Gödöllőn 2013-10-28 09:47:19 A magas rangú diplomáciai esemény miatt október 31-én forgalomkorlátozás lesz a kastély előtt és a Művészetek Háza parkolójában