Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Hatos döntőben a gödöllői junior röpis lányok 2015-03-02 16:57:25 Schönfeld Tamás együttese gond nélkül teljesítette a feladatot, így júniusig nyugodtan készülhet a bajnoki végjátékra
Arcok a kudarc után 2015-02-15 10:42:02 Több mutató is arról árulkodik, nem érdemeltek vereséget a gödöllői röplabdás lányok a Magyar Kupa döntőjében
Kinek tesz jót a halasztott meccs halasztása? 2015-01-06 09:45:45 Újra teremgondokra hivatkozva kért időpont módosítást a honi röplabdasport élcsapata, hogy farkasszemet nézzen a gödöllői lányokkal
Ezek a Gödöllő-UTE kupaelődöntő időpontjai 2015-01-03 10:25:46 A röplabdás lányok először Újpesten néznek farkasszemet egymással, majd a helyi egyetem sportcsarnokában rivalizálnak a fináléért
Megizzadt, de nyert az újonc ellen a gödöllői hatos 2014-10-03 20:49:16 Nulla-egyről kellett fordítania Jászberényben Horváth András csapatának. Sikerült, mert a szettek végjátékában jobban összpontosítottak a lányok
Szurkolói ankét csinos lányokkal 2014-08-19 15:01:16 A röplabdasport iránt érdeklődők augusztus 27-én találkozhatnak a TEVA-Gödöllői RC régi és új csapattagjaival
Szikra nélkül nem lobban be a tűz 2014-01-18 20:42:11 Fásult játékuk miatt alapos fiaskóval szembesültek a gödöllői röplabdázó lányok Pozsonyban
Jókora gödöllői bravúr Izraelben! 2013-12-12 21:14:15 Minden kétkedőre rácáfoltak városunk röplabdás lányai, akik bizakodva várhatják a december 18-i visszavágót