Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
NB I. alapszakasz, 12. forduló: Palota RSC – TEVA-Gödöllői RC 0-3 (-20, -17, -23)
Két nappal azután, hogy búcsúzott a Challenge-kupától, az eddig még pontot sem szerzett sereghajtó Palota RSC otthonába látogatott a hibátlan mutatóval listavezető gödöllői csapat. Az összecsapás egyfajta levezetésnek ígérkezett városunk hatosa számára.
Csakhogy, nem igazán lett az, mert a fáradtság jelei igencsak hátráltatták Horváth András társulatának gördülékeny teljesítményét. Az első két játszmában még nem nagyon tudtak borsot törni a gödöllőiek orra alá a lehetőségtől fellelkesült vendéglátók, ám a záró szettben 16-11-es hátrányból kellett fordítania a listavezetőnek. A TEVA-lányok becsületére legyen mondva, ezt megtették, így kipipálhatták újabb nullára nyert sikerüket.
Tizenegy mérkőzés alapján a TEVA-Gödöllői RC csapata 33 ponttal, 33-2-es szett- és 871-684-es pontaránnyal az 1. helyen áll az NB I-ben.