FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Miben rejlik a gödöllői atlétasport sikerének titka? 2021-05-20 10:14:22 Dr. Kriszt Balázs egyesületi elnök szerint a következetes munka mindennek az alapja. Ettől az évtől Kiemelt Utánpótlás Műhelyként működik a GEAC atlétika szakosztálya
Ezek a legjobb beszélgetésindító tippek 2021-02-14 17:48:37 A cikkben sorra veszünk olyan technikákat, amiket mind a való életben, mind az online világban felhasználhatsz erre a célra
Lesz-e gödöllői érmese a tokiói olimpiának? 2021-01-03 11:35:20 A sportlövő Mészáros Esztertől bravúr lenne a medálszerzés, Gémesi Csanád azonban jó eséllyel felállhat a dobogóra a kardcsapat tagjaként
A Gorilla Glass tényleg annyira király? 2020-10-19 10:22:44 Hasznos tudnivalók azoknak, akik szeretik a mobiltelefonjukat úgy igazán megvédeni minden esés következményeitől
Fűtés klímával: mik a legfontosabb szempontok? 2020-10-05 16:37:39 Ne habozzon, hozza meg a legjobb döntést még a hideg idő beköszönte előtt, és élvezze családjával a kellemes hőmérsékletet!