Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Jövő augusztusban lesz 30 éve, hogy a több évig húzódó rekonstrukciót követően ismét látogathatóvá vált a Gödöllői Királyi Kastély. Az elmúlt közel három évtizedben a történelmi falak számos remek kiállítást, koncertet, kulturális attrakciót „láthattak”, és sok-sok millió látogatót „fogadhattak”. De ahhoz foghatót, mi augusztus 21-én zajlott le a kastély parkjának színpadán, keveset. Sőt, a libabőrhatást tekintve, talán egyet sem. Az István, a király című rockopera-keresztmetszet nem csak a szakma nagyjai körében váltott ki elismerést, hanem a mintegy 5000 fős közönség számottevő többsége is szuperlatívuszokban nyilatkozott a Feke Pál által rendezett produkcióról. Ennek apropóján is beszélgettünk dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, aki augusztus 19-én a Pesti Vigadóban átvehette Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Lengyel Szilvia 8. az LMP országos listáján 2014-01-26 17:12:56 A Gödöllőn élő parlamenti képviselő a harmadik legjobb pozíciót kapta a párt színeiben a választáson induló hölgyek közül
Ők indulnak az idei Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán 2013-08-27 16:53:15 Homonnay Zsolt, Kaszás Géza, Pintér Tibor, Sárfalvi Péter és Stohl András félmilliós fődíjért lovagolnak. Átmozgató edzés és sorsolás helyszíne volt a domonyvölgyi Lázár Lovaspark
Diák életpálya-modell a Gödöllői Angol-Magyar Középiskolában 2013-07-27 15:40:44 Galgóczi Ferenc főigazgató szerint minden évben új életet kell költöztetni a tanoda falai közé, hogy fenntartható legyen a nyugati típusú oktatási módszer színvonala
Ady- és Léda-torták a szecesszió évében 2013-03-04 10:59:16 Különleges édességek készülnek egy gödöllői cukrászatban a március 23-án induló programsorozathoz
GIKSZER a Művészetek Házában 2013-01-25 08:09:06 Közel 79 millió forintos európai uniós pályázati forrás segíti a 12-29 éves gödöllői fiatalok közéleti részvételének erősödését
Visszatrükközték magukat a Gödöllői Bikák 2012-08-10 16:07:46 Városunk futsalosai fúzióra léptek a Vasas 1988 Déli Futsallal, és mégis ott lesznek az elitosztály augusztus végén induló idényében