Gödöllői fiatalokat is szerződtetett az Apollo
Eredményesen indult az Apollo Tyres Hungary toborzása. A nemzetközi abroncsgyártó március 24-én közel 90 technikus tanulóval kötött ösztöndíjszerződést Gyöngyösön. A 2017-ben, Gyöngyöshalászon induló gyárba a tanulókat a környékbeli középiskolákból válogatták ki, júliusban már munkaszerződést ír alá velük a cég.Az Apollo Tyres első európai zöldmezős gyárában dolgozik majd az a közel 90 végzős technikus, akikkel ösztöndíjszerződést kötött a cég magyarországi leányvállalata a 2015-ös tavaszi félévre. A tanulmányi támogatást a tanév végén munkaszerződés követi majd. A fiatal szakemberek először másfél hónap elméleti képzést kapnak, ezek után pedig lehetőségük lesz a vállalat hollandiai vagy indiai üzemeiben felkészülni a gyöngyöshalászi gyártásra. Az Apollo számos középiskolát keresett fel Heves, Jász- Nagykun, Nógrád és Pest megyében, ahol többkörös felvételi folyamat után választotta ki azokat a végzős diákokat, akikre már a 2017-es gyártás indulásakor mindenképpen számít.
- Nagyon örülünk, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi tehetséges fiatalt találtunk – mondta el Kannan Prabhakar, az Apollo Tyres Hungary ügyvezető igazgatója. - Az egyik oka, hogy Magyarországot választottuk az új, európai gyárunk helyszínéül az volt, hogy itt találtunk olyan magas színvonalú oktatást, amely biztosítja számunkra azt a munkaerőt, amelyre szükségünk lesz a gyöngyöshalászi state-of-the-art gyárunkban. A piacon fellelhető legmodernebb technológiát hozzuk az itt épülő egységünkbe, ehhez pedig a legjobb szakemberekre lesz szükségünk.
A toborzás helyszínei a gyöngyösi Vak Bottyán Szakközépiskola és a szintén gyöngyösi József Attila SZKI, az egri Wiegner Jenő Szakközépiskola, a jászberényi Liska József Szakközépiskola, az aszódi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a gödöllői Madách Imre Szakközépiskola, a hatvani Damjanich János Szakközépiskola, az egri Bornemissza Gergely Szakközépiskola és a salgótarjáni Stromfeld Aurél Szakközépiskola voltak, az eseményen a felkeresett intézmények vezetői is részt vettek.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|