Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Vonós varázs a gödöllői kastélyban 2018-02-24 10:19:48 Március 2-ától 4-éig hallhatók és láthatók a koncertsorozatnak számító zenei csemege a történelmi falak között
Stabil internet a megbízható üzleti működés alapja 2017-04-19 11:23:20 Közös kutatást hajtott végre az Invitel és a BellResearch, hogy feltérképezzék a Gödöllőt is magában foglaló szolgáltatási területén létező céges igényeket
Tótól az asztalig terjed a „HappyFish” projekt 2017-03-09 10:55:07 A gödöllői központú Szent István Egyetem szakemberei is részt vesznek a halhús-fogyasztást növelését célzó másfél milliárdos programban