Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Jövő augusztusban lesz 30 éve, hogy a több évig húzódó rekonstrukciót követően ismét látogathatóvá vált a Gödöllői Királyi Kastély. Az elmúlt közel három évtizedben a történelmi falak számos remek kiállítást, koncertet, kulturális attrakciót „láthattak”, és sok-sok millió látogatót „fogadhattak”. De ahhoz foghatót, mi augusztus 21-én zajlott le a kastély parkjának színpadán, keveset. Sőt, a libabőrhatást tekintve, talán egyet sem. Az István, a király című rockopera-keresztmetszet nem csak a szakma nagyjai körében váltott ki elismerést, hanem a mintegy 5000 fős közönség számottevő többsége is szuperlatívuszokban nyilatkozott a Feke Pál által rendezett produkcióról. Ennek apropóján is beszélgettünk dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, aki augusztus 19-én a Pesti Vigadóban átvehette Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Sajátos videó a Hableány kiemeléséről 2019-06-11 17:45:34 A gödöllői képviselőtestület tagjai és a meghívottak is adóztak a hajóbaleset áldozatainak emléke előtt
Botrány a gödöllői Hajós iskolában 2016-10-12 10:23:00 Megrontásról írtak a bulvár lapok, amit egy 8 éves fiú követhetett el. Az igazgatónő nem nyilatkozik
Két gödöllői iskolát terveznek átszervezni 2016-04-29 11:14:35 A Petőfi iskola német nyelvoktatásának módosítása és a Hajós iskola feladatbővülése esetében az önkormányzat elfogadta a KLIK javaslatát
Talentometer-döntős a gödöllői oSKAr Music 2015-11-25 10:49:49 December 13-án az A38 Hajó lesz a helyszíne a végső megmérettetésnek, ahol színpadra lép a héttagú formáció
Páratlan gödöllői helyezések a diákolimpián 2014-06-20 17:54:05 Az Erkel iskola lányai röplabdában, a Hajós iskola fiai kézilabdában játszhattak a III. korcsoportosok országos döntőjében
Volt osztálytársának sem kegyelmezett a játékvezető 2014-03-22 17:37:45 A Tura és a Vácszentlászló tizenegye is meghajolt a gödöllői focisták előtt. Emberhátrányban nyert a GSK, idegenben tarolt a GSK II.
Szent István Egyetem Regatta Szarvason 2013-06-06 16:09:55 Olimpiai- és világbajnokok is erősítik a gödöllői központú felsőoktatási intézmény két sárkányhajóját