A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Május 10-én a gödöllői Táncsics Mihály úti sportcentrumban rendezték meg a Telekom Labdarúgó Diákolimpia Pest megyei döntőjét. Városunk tanodái két korcsoportban voltak érdekeltek a megmérettetésen.
Az I. korcsoportos fiúk mezőnyében a Hajós iskola csapata egy győzelemmel és két vereséggel a 3. helyen zárta a viadalt, Takács Bálint pedig a legjobb kapusnak járó különdíjat érdemelte ki.
Kerecsényi Fodor Norbert tart eligazítást a gödöllői focipalántáknak
Az V-VI. korcsoportos lányoknál a Török Ignác Gimnázium együttese próbált szerencsét. Sajnos, kevés sikerrel, mivel a csapat három vereséggel tudta le a körmérkőzéses rendszert, így a 4. helyen végzett. Forrás: pmdiak.hu