Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Négyszettes meccsen verte az MTK a Gödöllőt 2016-04-16 19:09:34 Városunk röplabda-csapata nagyon közel állt ahhoz, hogy döntő játszmára késztesse a hazaiakat. Folytatás április 21-én, az egyetemi csarnokban
Kétgólos MAG-LOG siker a gödöllői futsal-évnyitón 2016-01-23 01:25:38 Az utolsó percekben döntöttel a három pont sorsát városunk együttese, amelynek tagjai közül Nagy Roland mesterhármast jegyzett
Gödöllői „házidöntő” a Got Talentben 2015-12-13 09:33:21 Valamennyi helyi érdekeltségű formáció ott lesz a december 19-i fináléban: Acro Maniacs, Fricska és Talamba
Új szállodacéget szült a renomémentés Gödöllőn 2015-12-10 10:27:25 A régi társaság is megmarad, üzlethelyiségeket ad bérbe. A javaslatot csak a lokálpatrióta klubos képviselők szavazták meg
Talentometer-döntős a gödöllői oSKAr Music 2015-11-25 10:49:49 December 13-án az A38 Hajó lesz a helyszíne a végső megmérettetésnek, ahol színpadra lép a héttagú formáció