Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Helo Zep: csak keltik a zajt 2012-06-19 16:49:05 Közel két és fél éve öt fiatal úgy döntött, hogy zenekart alakít Gödöllőn...
Feszültséget szíthat a megbízás 2012-06-19 10:05:27 Varga Lilla visszavonta pályázatát, mégis vezetheti a palotakerti óvodát
Döntőben a Compact Disco 2012-05-23 07:51:51 A gödöllői sráccal felálló magyar zenekar tizenötödikként adta elő versenydalát az 57. Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében
Röplabda: bajnoki döntős a TEVA-GRC! 2012-03-25 22:01:36 A gödöllői csapat – 2007-es ezüstérme után – fennállása során másodszor jutott be a fináléba
2013 a szecesszió éve lesz Gödöllőn 2012-03-03 11:21:35 A témaválasztás legfőbb apropója, hogy jövőre lesz Körösfői-Kriesch Aladár születésének 150. évfordulója
Kitüntetett éremhalmozók 2012-02-13 09:16:26 A Gödöllő Sportjáért elismerő címet idén Hanzl József érdemelte ki
Növekvő közüzemi díjak Gödöllőn 2011-12-08 12:16:47 Lesz olyan közszolgáltatás, aminek alig változik az ára, és olyan is, ami 10 százalékkal magasabb kiadást eredményez
Bővül Gödöllő tartozása 2011-10-20 14:28:00 2014-re megújulhat az elavult és túlterhelt szennyvíztisztító telep
Sportcsarnok-építési láz 2011-09-07 09:42:14 Egyszerre akár három fedett küzdőtér is létesülhet Gödöllőn a közeljövőben
Deák Nagy Marcell, az aranyifjú! 2011-07-22 18:12:19 Országos felnőtt rekorddal nyert junior Európa-bajnokságot a gödöllői futóatléta, és indulhat a londoni olimpián