Gödöllői röplabda kupabronz, negyedszer
Sportberkekben azt szokták mondani, hogy a bronzmérkőzés általában két csalódott, az elődöntőbeli elvérzését nehezen megemésztő csapat találkozója. Ebben az esetben a megállapítás csak részben tekinthető igaznak, hiszen az egykoron sikert sikerre halmozó, ám tavaly nyáron alaposan megfiatalított és csak az NB II-es indulást vállaló nyírségiektől már az is nagy tett volt, hogy eljutottak a négyes döntőig a Magyar Kupában Magyar Kupa, mérkőzés a 3. helyért: TEVA-Gödöllői RC – NRK-Nyíregyháza 3-1 (17, 20, -25, 15) Gödöllő: Lutter – Németh Zs. – Merkószki – Csengeri – Szakmáry – Széles. Cserék: Lékó (liberó), Berze, Kriegel Zs., Horváth G., Háfra D.
A szabolcsiakhoz képest másként élhette meg a helyzetet a TEVA-Gödöllői RC együttese, amely a tavalyi ezüstérme után, idén csupán a legmattabb medáliáért léphetett pályára. A Vasas elleni, szoros, sok esetben drámai csatajelenetekkel tarkított csatában elbukott elődöntő – akaratlanul is – megalapozta a gödöllői lányok kiábrándultságát a bronzmeccs előtt. Nem volt azonban mit tenni, sportemberhez méltó hozzáállással meg kellett célozni a harmadik helyet. A vasárnap délelőtt lezajlott összecsapást különlegessé tette, hogy a gödöllői tréner, Ludvig Zsolt egykori, általa 2010 nyarán elhagyott munkaadójának formációja ellen meccselt.
Húsz év alatti átlagéletkoruk miatt a négyes döntő mezőnyében csikócsapatként küzdő nyíregyháziak hamar a gödöllőiek tudtára adták, ha csak rajtuk múlik, nem adják könnyen a bőrüket. Az első és a második szettben még csak szépen tapadtak, a harmadikban pedig már kijózanító pofont is mértek városunk csapatára, amelynek tagjai több megmozdulásukkal is jelezték: tudják, érzik, hogy jobbak, ám esetenként nehezükre esik felpörgetni magukat.
Az időnkénti megingásokat leszámítva, a riválisánál a játék minden elemében nagyobb tudással rendelkező TEVA-különítmény végül hozta azt az eredményt, ami a papírforma alapján joggal elvárható volt a csapattól. Az már más kérdés, hogy – a játékosokon kívül – a klubvezetés és a gödöllői fanatikusok is sokkal jobban örültek volna, ha a lányoknak a díszes serleg elnyeréséért kellett volna megizzadniuk.
A gödöllői csapat 2007 óta zsinórban hatodszor vett részt a Magyar Kupa négyes döntőjében. Egy ezüstérem (2011) és egy 4. hely (2010) mellett, az idén megkaparintott bronzérem volt a negyedik ilyen színű medália, amit a lányok nyakába akasztottak. A döntőben a Vasas 3-0 (23, 15, 12) arányban legyőzte a második és harmadik szettben csekély ellenállást tanúsító BSE-t. A négyes döntő legjobb ütőjátékosának a gödöllői Szakmáry Grétát választották.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|