FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Bravúros Vecsés-verés Gödöllőn 2015-10-17 17:19:36 Néhány perccel a lefújás előtt szerezték meg a három pontot a listavezető ellen a Gödöllői SK labdarúgói
Bravúros gödöllői remi a Mátra SE ellen 2014-12-01 08:22:21 Tartalékosan harcolt ki döntetlent esélyesebb riválisával szemben a GSBE. A második számú egységnek csak fél pontra futotta
Egy pontot ért Orbán gólja 2014-03-30 17:35:59 A GSK II. ikszelt a listavezetővel, a Gödöllői EAC focicsapata bravúrral verte az éllovast
Gödöllői sakkbravúr a megyei derbin 2014-02-17 08:17:51 Tizenkét partiból csupán egyet tudtak megnyerni a dobogós pozícióban álló fótiak a forduló meglepetés-meccsén
Jókora gödöllői bravúr Izraelben! 2013-12-12 21:14:15 Minden kétkedőre rácáfoltak városunk röplabdás lányai, akik bizakodva várhatják a december 18-i visszavágót
Bravúros gödöllői bábuterelés Pásztón 2013-09-23 08:21:24 Hét remi mellett, három matt eredményezte a GSBE vendégsikerét a tavalyi bronzérmes otthonában
Bravúros bronzérem Békéscsabáról 2013-05-27 12:29:42 Páratlan sikert ért egy az országos gyermekbajnokság döntőjében a TEVA-Gödöllői RC leány röplabda-csapata
Kirakta a kupából a listavezetőt a Gödöllői SK 2013-04-24 19:44:50 Kiglics büntetőjével, Sipeki Attila bravúros védéseivel járult hozzá, hogy városunk tizenegye legyőzze a veresieket, és a legjobb nyolc közé jusson
Tenisz Davis Kupa: bravúr Gödöllőn! 2011-07-10 17:12:34 A fehéroroszok kiverésével a világranglista 4. Andy Murray-t is soraiban tudó britek ellen játszanak a magyarok
EU-elnökségi váza a lovardában 2010-12-23 16:54:32 Az Európai Unió 27 tagállamának himnuszából vett, aranybetűkkel írt részletek olvashatók az ékességen