A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 10. forduló: Gödöllői SK – Vecsési FC 1-0 (0-0)
Nem volt könnyű helyzetben Szász Ferenc együttese, hiszen a tabellát veretlenül vezető vecsésiek jelentették a leküzdendő akadályt a megyei elitbajnokság tizedik játéknapján. A két csapat eddigi szereplése alapján bravúrnak számított, hogy a fehér mezes gödöllőiek begyűjtötték a három pontot. Annak ellenére, hogy gólokban ez nem mutatkozott meg, mozgalmas kis mecset játszottak egymással a csapatok a korábbi napok esőzése miatt a műfüves küzdőtéren lezajlott derbin. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a hazai gárda teljesen egyenrangú ellenfele volt az éllovasnak. Olyannyira, hogy a 87. percben Józsa Tamás eredményesen fejezett be egy frappáns kontratámadást, amivel győzelemhez segítette a gödöllői alakulatot.
A Gödöllői SK csapata 16 ponttal, 8-10-es gólkülönbséggel a tabella 6. helyét foglalja el. Következik: Pilisi LK-Legenda Sport – Gödöllői SK október 25., vasárnap 13.30 óra.