Mecenatúrás filmek a gödöllői természetfilm-fesztiválon Az idei Filmhét legjobb ismeretterjesztő film kategóriájának fődíját elnyerő Vad Kunság – A puszta rejtett élete című alkotást is vetítik
| Idén is érinti Gödöllőt a drogellenes maraton A hely- és környékbeliek május 20-án csatlakozhatnak a kábítószer-mentes életmódot népszerűsítő mozgalom futóihoz
|
Nyári lovastábor Babatvölgyben Kicsik és nagyok egyaránt jelentkezhetnek a Gödöllőtől mindössze néhány kilométerre lévő festői környezetű létesítmény programjaira
| Gödöllőn is lehet szavazni a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjában A helybéli vásárlók június 7-ig három lehetőség közül választhatják ki azt az elképzelést, aminek megvalósulását 400 ezer forinttal dotálja a cég
|
Húsz év kincseit mutatják be a gödöllői kastélyban Tárgyak, a hozzájuk köthető történetek és az adományozó személyek is megismerhetők lesznek a május 20-án nyíló időszaki tárlaton
| Nem csak csinosak, sikeresek is voltak a gödöllői rúdtáncosok Az amatőrök és a profik között egyaránt szereztek érmet a Catwalk IronAirBase versenyzői a május 7-i budapesti megmérettetésen
|
Afrikai kalandba vág a gödöllői Cimbaliband Május 10-én Algéria fővárosában áll színpadra a banda, amely egyetlen magyarként képviseli hazánkat a Colours of Europe fesztiválon
| Gödöllő COOP Party: Küldjünk egy nagy hajrát Rióba! Május 6-án, pénteken számos különleges programmal várják az érdeklődőket a cég főtéri áruháza előtti területre
|
Az MTA rendes tagja lett dr. Mézes Miklós, a gödöllői egyetem professzora A takarmányozás-élettan szakterületen ténykedő tanszékvezető hat éve levelező tagja volt a tudományos szervezetnek
| Céget indítanál? Gödöllői fiatalok is élhetnek a lehetőséggel Július 4-étől nyílik meg a vállalkozó szellemű fiatalokat támogató, pályázati úton elnyerhető uniós forrás
|
Kapható a gödöllői szimfonikusok koncertbérlete Július közepéig jelentős kedvezménnyel lehet hozzájutni a belépőhöz. Négy előadás lesz a 2016/2017-es évadban
| Csak semmi szexet, kérem… Vagy mégis? Szóbeszéd kavarja a botrányt a Veres 1 Színház művészei által Gödöllőn is bemutatott Naftalin előadás kapcsán. 18+
|
Védett lesz a gödöllői „művház” épülete Energiahatékonysági pályázaton vesz részt az önkormányzat, amely 250 millió forintos támogatást remél két intézménye részleges felújítására
| Gödöllői civilpénzek harmincötszörös szórással 20 ezer forinttól 700 ezerig terjed az önkormányzat által erre az évre biztosított 3,8 milliós keretösszeg támogatási skálája
|
Gödöllő lett a leg gasztro-kreatívabb magyar város Tizennégy település ételrendelési szokásait kutatta az első negyedévben a NetPincér. Leginkább nálunk hódít a kívánság pizza
| Nagyon intelligens önjáró gokart épült Gödöllőn Az ebbe a csoportba tartozó járművek kategóriájában a harmadik helyet szerezte meg a SZIe-Kart szenior csapata
|
Miniszteri vizit a Szent István Egyetem standján A gödöllői központú felsőoktatási intézmény is képviseltette magát a Föld Napja alkalmából lezajlott Tudományfesztiválon
| Különleges tánc világnapi előadás a gödöllői kastély lovardájában Fogyatékkal élő és egészséges gyermekek mozgásszínházi produkcióját láthatják az érdeklődők a történelmi falak között
|
Bölcsőtől a koronáig, Gödöllő a királyné városa Jövőre lesz Erzsébet királyné születésének 180., illetve a királyi pár koronázásának 150. évfordulója
| Felajánlani jó: a gödöllői civilek is örülnek az egy százaléknak Május 20-ig lehet támogatni a NAV-nál regisztrált szervezeteket, illetőleg egy egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot
|
Szakmák éjszakája Gödöllőn A Madách Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium is csatlakozott az április 15-i programhoz
| Újabb kihívás előtt áll Gödöllő légtornász világbajnoka Szlavkovszki Zsolt részt vesz az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsorában. Elkészült a rajongói oldala
|
Naftalinos este Gödöllőn A Heltai Jenő műve alapján készült zenés bohózatot a Veres1Színház társulatának tagjai – köztük Miklós Kriszta – mutatják be
| Gödöllőn is áthalad a tavaszi emlékhadjárat főserege Április 7-én, az isaszegi csata után egy nappal a kastélyba érkeznek a hagyományőrzők, akik a Dózsa György úti temetőben is tiszteletüket teszik
|
Kékben bringáztak Gödöllőn Az autizmus világnapja alkalmából hirdették meg a tömegsport rendezvényt, aminek rajtja a városi piacon volt. Képgaléria
| Négy kézjegy került az agrárképzést célzó együttműködési megállapodásra Gödöllőn Államtitkár, hivatali- és kamrai elnök, valamint a Szent István Egyetem rektora írta alá a mérföldkőnek tekinthető dokumentumot
|
Szavazz a gödöllői Mesekastély óvodára! Nyolc fő részére szóló hévízi wellness hétvégét lehet nyerni a Petőfi Rádió Tavaszi hajtás elnevezésű játékán
| A jó vállalkozásnak Gödöllőn is kell az online cégér! Hasznos tippek és ajánlatok az Inviteltől a hatékonyabb és kényelmesebb internetes kapcsolattartásért
|
Program a fiatalok foglalkoztatásának növelésére Gödöllőn a járási hivatal Szilhát utca 53. szám alatt található szakmai egységének munkatársai adnak felvilágosítást
| A menekültválságról forgat filmet a gödöllői rendező A Felesleges ember munkacímet viseli Mundruczó Kornél új alkotása, ami közel 700 millió forintos támogatást élvez
|
|