Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Gödöllői ötpróba úszónap három távon 2024-05-09 18:41:22 A május 18-i esemény – amire május 13-án éjfélig várják a nevezéseket – helyszíne az Ady sétányon található versenyuszoda
Gödöllő várja Európa legjobb uszonyosúszóit 2023-07-13 11:14:58 A kontinensbajnokság versenyei július 19-e és 22-e között zajlanak le az Ady sétányon található impozáns uszodában
Séta a cukorbetegekért: Botra fel Gödöllőn is! 2019-05-15 08:38:20 Városunkban május 18-én, szombaton 14 órától az alsóparki Világfa-futókörnél várják az egészségmegóvó esemény iránt érdeklődőket
Gödöllőn is lesz Botra fel séta a cukorbetegekért 2018-05-04 17:20:23 Városunkban május 12-én, szombaton 14 órától az alsóparki Világfa-futókörnél várják az egészségmegóvó esemény iránt érdeklődőket
Elvileg fékezheti a városvezetés a gödöllői uszodaépítést 2017-09-22 10:54:16 A politikai felhangoktól sem mentes vita után konszenzus született abban, hogy csak a körforgalom elfogadható az Ady sétány és az Isaszegi út torkolatánál
Önszervezett emlékezés a gödöllői kastélyban 2016-08-17 17:11:42 Ma 20 éve nyitott ki a műemlék-együttes: sétát tettek az ódon falak között a rehabilitációt megkezdő egykori munkatársak
Sétabottal sújtott le a buszmegállóban 2016-07-17 10:59:27 A gödöllői rendőrök egy 58 éves péceli férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott
Gödöllői törzsszurkoló őrült vállalása 2016-05-30 08:50:52 Pető Attila megfogadta, ha bajnok lesz az ifjúsági röpicsapat, hazasétál Békéscsabáról. Elindult…