Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Pályáztat az Invitel 2013-06-07 10:24:49 Értékesítési és ügyfélszolgálati munkatárs pozíciót kínál a telekommunikációs társaság gödöllői munkavégzéssel
Gödöllőn is igénybe vehető az Invilág portfólió 2013-05-03 18:31:08 Az akció részeként annyi havidíjat enged el az Invitel az új előfizetőknek, ahány szolgáltatásból álló csomagra fizettek elő
Válóperben érveltek a középiskolás diákok 2013-03-08 17:38:07 Tizenéves fiatalok konzultáltak büntető és polgári bírókkal az igazságszolgáltatás alapvető fogalmairól a Gödöllői Járásbíróságon
Behálózta az Invitel Gödöllőt 2012-09-28 17:39:32 Meghaladja a 90%-os lefedettséget a társaság optikai szálas rendszere a városban
Ki más, mint a Volánbusz? 2012-09-24 09:18:34 Se híre, se hamva a polgármester által korábban hangoztatott elektromos buszoknak
Kockázatos lehet a fúrt kút 2012-08-27 11:32:06 Óriási veszélyt jelenthet, ha a hálózati víz keveredik a házilag fúrt forrás vizével
Királyi és főúri lovaskultúra 2012-06-28 14:15:41 Új, állandó kiállítás látható a kastély barokk istállójának emeleti szobáiban, és vetítik a 3D-s filmet
A piros lufi ereje 2012-06-26 08:17:30 Építő közösségek munkálkodtak a Művészetek Házában
Növekvő közüzemi díjak Gödöllőn 2011-12-08 12:16:47 Lesz olyan közszolgáltatás, aminek alig változik az ára, és olyan is, ami 10 százalékkal magasabb kiadást eredményez
Bezárhat a Madách-iskola menzája 2011-08-03 14:20:16 Hétmillió forintos tartozást halmozott fel a megyei önkormányzat a Kalória Kft-nél
Zöld Híd a kukaürítésben 2011-04-09 09:40:08 Március 1-jével befejezte szemétszállítási ténykedését a 2009 januárja óta működő Gödöllői Hulladékgazdálkodási Kft.