Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ki fizesse az pénztárgépek adóhatósághoz történő bekötését?

2012-11-26 11:52:31

A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) legfőbb testületi ülése foglalkozott azzal a kormányzati bejelentéssel, hogy 2013-tól a kereskedelmi, vendéglátó és szolgáltató egységekben működő pénztárgépeket online adatszolgáltatás érdekében bekötik az adóhatósághoz. A végrehajtáshoz rendelkezésre álló rendkívül rövid idő miatt a KISOSZ kiemelten fontosnak tartja az egyeztetések megkezdését a végrehajtás módjáról és a felmerülő aggályok megnyugtató rendezéséről a vállalkozások forgalmának biztonsága érdekében.

Mint a hazai kereskedelemben és vendéglátásban működő egyéni vállalkozók és társas vállalkozások hangja, a KISOSZ korábban is leszögezte, hogy az illegális kereskedelmi forgalmon jellemzően nem az üzlettel rendelkező, jogszabály szerint foglalkoztató és rendezett könyvelést végző boltokban történik, ahol a pénztárgépek eddig is rögzítették a forgalmat, és a pénztárgépek memóriájának évenkénti szakemberek által történő kiíratása az ellenőrzést lehetővé tette.

A KISOSZ álláspontja szerint ezért a kereskedelmi és vendéglátó szakmára nézve rendkívül méltánytalan, hogy az online hatósági adatszolgáltatás a gazdasági élet területéről csak rájuk terjedjen ki, miközben továbbra is működnek ellenőrizetlen piacok, azokon vállalkozói engedély nélküli eseti jellegű értékesítések, őstermelői igazolvánnyal folytatott nagykereskedelmi tevékenység valamint a falusi vendéglátás keretei között és lakáséttermi formában ellenőrizetlen éttermi vendéglátás. E tevékenységeknél nem csak a pénztárgép, hanem a számla vagy nyugta adása sem jellemző, az üzletekben olyan, egyébként ellenőrizhető pénztárgépek működnek, amelyek döntő többségében alkalmatlanok az online adóhatósági bekötésre, e kereskedelmi egységekben jellemzően internetes kapcsolat sincs. Így a pénztárgépek adóhatósági bekötése csak jelentős beruházással valósítható meg, várhatóan le kell cserélni a pénztárgépek 85-90%-át, meg kell teremteni az internetes online kapcsolatot, finanszírozni kell annak havi előfizetési díját.

A KISOSZ szakértői megállapították, hogy ebben az évben a recesszióval küszködő ország gazdaságában a kereskedelmi forgalom tovább csökkent, a hazai mikro- és kisvállalkozások jövedelempozíciója romlott, és a zsugorodó fizetőképes kereslet mellett ebben az évben gazdasági teljesítmény nélkül került sor egy jelentős mértékű minimálbér, illetve szakképesítéshez kötött bérminimum emelésre. Ennek következtében e vállalkozások tartalékai kimerültek, további költségek viselésére nem képesek.

Ezért a rendszer kialakítására vonatkozó előzetes tárgyalásokon a KISOSZ szakértői azt a határozott álláspontot fogják képviselni, hogy a pénztárgépek adóhatósági online bekötése a vállalkozói körnek többletköltséget nem jelenthet, mert a vállalkozások terhe tovább nem növelhető. A rendszer tervezett kialakítását a várható költségvetési többletbevételek terhére költségvetési forrásokból kell finanszírozni, a KISOSZ álláspontja szerint az állami szerepvállalás ebben elkerülhetetlen – áll az érdekképviseleti szervezet által közzétett állásfoglalásban.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online