Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szemlézik az esküvői szertartások külső helyszínét

2013-04-21 12:26:54

A jövőben az eddigiektől eltérő, átlagosan mintegy 20 százalékkal magasabb tarifák megfizetésével vehetők igénybe a gödöllői polgármesteri hivatal által biztosított, családi és egyéb események megrendezésére vonatkozó szolgáltatások. A döntően az esküvőkre fókuszáló feladat ellátása a közigazgatási és szociális irodához került. Az árakon kívül több feltétel is változott.

Az anyakönyvi események lebonyolítására vonatkozóan az új gödöllői rendelet két helyszínt különböztet meg: hivatali helyiségnek a polgármesteri hivatal erre rendszeresített terme számít, minden, ettől eltérő helyszín hivatali helyiségen kívülinek minősül. Hogy ez utóbbiak megfelelnek-e az adott rendezvény méltó és biztonságos lebonyolítására, előzetes szemle és ellenőrzés után dől el.

Az anyakönyvvezető – akikből Gödöllőn kettő van – térítésmentesen működik közre a hivatali helyiségben tartandó eseményen, pénteken 10 és 14 óra között. Ettől eltérő időpontban külön díjazás jár nekik. Többletszolgáltatási díj jogcímen 9 ezer forint (hivatali munkaidőn kívül, hivatali helyiségben lezajló esemény), illetve 15 ezer forint (hivatali munkaidőn kívül, hivatali helyiségen kívül lezajló esemény) illeti meg őket, míg többletmunkájuk elvégzéséért 8 ezer forint (hivatali munkaidőn kívül, hivatali helyiségben lezajló esemény), valamint 14 ezer forint (hivatali munkaidőn kívül, hivatali helyiségen kívül lezajló esemény) tiszteletdíjban részesülnek.

Az eddig alkalmazott tarifák átlagosan csaknem 20 százalékos megemelésével, a város területén tartandó esküvők rendezési díja nettó 6 ezer forint lesz, míg a házassági évfordulók megszervezését nettó 11 ezer forintért vállalják. A verses-énekes műsor 2 fő közreműködésével nettó 10 ezer forintba, az orgonazene, a szavalat, a hangszerszóló, a szólóének pedig nettó 5 ezer forintba kerül. A hangosításért nettó 4 ezer forintot kérnek, a pezsgő szervírozása pedig nettó 1.000 forintos kiadást jelent 10 főként. A szónokkal és gépzenével megrendelt polgári gyászszertartásért helyben nettó 6 ezer forintot kell fizetni, vidéken ez 4 ezer forintos többletköltséggel jár. A hivatalon kívüli szertartásokon nettó 14 ezer forintos rendezési-, kiszállási díjjal szükséges számolni, és további nettó 7 ezer forintra rúg az orgonazene, a szavalat, a hangszerszóló, a szólóének, illetve a gépzene-bejátszás hozott anyagból tételek tarifája. Narrátort, szertartás- és műsorvezetőt megállapodás szerinti díj ellenében biztosít az iroda.

A teljesség igénye nélkül felsorolt szolgáltatások díjain kívül változnak a rendezvényeken közreműködők tiszteletdíjai is. Orgonazenészt, szavalót, szólóénekest, hangszeres szólistát, vagy technikust 4 ezer forintért, míg szónokot 6 ezer forintért vehetünk igénybe. Amennyiben a szertartás hivatali helyiségen kívül van, a munkatársak tiszteletdíja 6.600 forint.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online