Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Volt tartása a GKC csapatának Gyöngyösön 2015-04-24 23:41:13 Városunk kézilabdázói sem piszkítottak bele az NB I-es játékosokat is felvonultató Heves megyei fiatalok hibátlan mutatójába
Talentum díjat alapítottak Gödöllőn 2015-04-03 08:49:46 Évente egy, 15-25 év között fiatal veheti át a kis Balázs alakját ábrázoló, 3D-s, üvegből készült lézerhasábot
Gödöllői fiatalokat is szerződtetett az Apollo 2015-03-25 09:28:57 A Madách Imre Szakközépiskola diákjai közül többen dolgozhatnak majd a nemzetközi abroncsgyártó cég gyöngyöshalászi gyárában
Kettős fiaskóval távozott Gödöllőről a Heves 2015-03-07 23:35:16 Kulcsfontosságú mérkőzéseken diadalmaskodtak városunk felnőtt- és junior kézilabdázói. A fiatalok feljöttek a 2. helyre
Kézilabda: Solymáron vigasztalódtak a gödöllőiek 2015-03-01 20:25:04 Városunk felnőtt- és junior-csapata egyaránt meggyőző győzelemmel zárta a kiruccanást. A fiatalok negyven gól felett lőttek
Furán viselkedett, hívták a rendőröket 2015-01-27 17:28:45 A gödöllői kapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki a szagokat hallucináló turai fiatalembert
Röplabda: törlesztett a Gödöllő a Békéscsabának 2014-12-07 17:58:36 Idegenben is verte a bajnoki címvédőt városunk hatosa. Óriási lépés az alapszakasz-elsőség felé. Jól lépett közbe a fiatal Kalotai
Lendületet adna Gödöllőnek az LMP csapata 2014-09-05 13:01:44 Döntően fiatal körzeti jelöltekkel vágnak neki az önkormányzati választásnak. A polgármesteri tisztségre nem pályáznak