Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Újabb kiemelkedő eredményeket értek el a magyar középiskolás diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI 2025), amit idén második alkalommal rendeztek meg Pekingben, augusztus 2–9. között. A versenyről a magyar csapatok két ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza – adta hírül a prim.hu.
Gödöllőn is beindul a suliszezon 2018-09-02 11:25:38 Szeptember 3-án kezdődik a tanítás a helyi iskolákban, és június 14-ig tehetnek szert a tudásra a nebulók
Bike Safe program a Belvárosi Napokon 2018-08-31 10:08:55 Szeptember 8-án a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai elvégzik a kerékpárok ingyenes regisztrációját
Kell-e még több kerékpárút Gödöllőnek? 2018-07-17 17:15:29 Amennyiben igen, szeptember 24-étől lehet pályázni. Legalább 20, legfeljebb 200 millió forint nyerhető el erre a célra
Készül-e bölcsőde-fejlesztésre Gödöllő? 2018-07-12 10:24:15 Szeptember 10-étől nyílik lehetőség pályázni a 4,5 milliárd forintos keretösszegre. Akár 400 millió forintos dotáció is elnyerhető
Szigorodik a gödöllői főtér használata 2018-06-26 11:14:05 Szeptembertől lép hatályba a rendeletmódosítás, ami főként az új utcabútorok és eszközök vagyonvédelmére fókuszál
Kulturális Örökség Napjai Gödöllőn 2017-09-14 10:31:32 Szeptember 16-án, szombaton és 17-én vasárnap nyílik lehetőség a városbéli helyszínek felkeresésére
Ideje felkészítenie az autóját a télre! 2017-09-13 10:22:17 A legtöbb autós – köztük számos gödöllői is – akkor döbben rá, hogy gondot okoz a zord időjárás, amikor már lehet, hogy kapkodni kell
Indul a suliszezon 2017-09-01 10:08:49 A gödöllői iskolákban is szeptember 1-jén kezdődik a tanítás, és június 15-ig szívják magukba a tudást a nebulók
Eljött az idő, hogy lehulljon az álarc 2017-03-16 19:59:28 Tavaly szeptemberben Gémesi tagadta párttagságát, miközben április vége óta ő volt bejegyezve a gödöllői székhelyű Új Kezdet domain nevének használójaként
Kiélezett csata a gödöllői futsal-derbin 2016-12-02 07:21:44 Akárcsak szeptember, ezúttal is a MAG-LOG játékosai örülhettek a három pontnak az egyetemi gárda ellen