Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. – több év kihagyás után – április végén „Jobb, ha el se dobod!” címmel indította újra országos szemétgyűjtési programját. A tavaszi akciót ősszel folytatja a társaság és szeptember 20-án, pénteken ismét várja az önkéntesek, csapatok, baráti társaságok, cégek és önkormányzatok csatlakozását is a szemléletformáló kezdeményezéséhez – olvasható a társaság hírportálunkhoz eljuttatott sajtóközleményében.
A cég tavaszi szemétgyűjtési akciója során több mint 12 ezer résztvevő, mintegy 400 helyszínen gyűjtötte a szemetet. A társaság 93 mérnökségének több száz teherautója közel 1 millió kilogrammnyi hulladékot szállított el.Ez a hatalmas szám így is eltörpül amellett, hogy a cég évente átlagosan mintegy 12,5 millió kilogramm illegálisan kihelyezett és eldobált szemetet gyűjt össze az országos közutak mellől.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az őszi, szeptember 20-i szemétgyűjtési akciójára az önkéntesek – köztük a gödöllőiek – csatlakozását szeptember 10-ig (kedd) várja, jelentkezni online, ezen az elérhetőségen lehet: A társaság minden csatlakozó számára térítés nélkül kesztyűt, láthatósági mellényt és zsákokat biztosít, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról is. Továbbá az utak menti szemétszedéshez a cég a lehetséges mértékig szakmai felügyeletet is biztosít, szükség esetén ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be.