Ukrán-magyar bűnszervezetet számoltak fel a nyomozók. 830 millió forint vagyont elvontak az öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság már le is tartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Mondok Zoltán rendőr alezredes tavaly szeptember közepe óta áll a Gödöllői Rendőrkapitányság élén. Megbízatása után két nappal tájékoztatta a helyi képviselőtestület tagságát a Petőfi Sándor utcai rendvédelmi egység 2024-es munkájáról, közel kilenc hónappal később pedig a 26 település közrendjéért és közbiztonságáért felelős kapitányság 2025-ben végzett – Gödöllőre vonatkozó – tevékenységéről adott számot.
Futókörök Napja Gödöllőn is 2021-08-13 13:40:49 Szeptember 5-én az ország 11 pontján lehet majd birtokba venni a pályákat. A települések versengenek a legaktívabb címért
Sírástól az állandóságig 2020-09-30 10:39:15 Bővelkedett választási fordulatokban a gödöllői önkormányzatiság három évtizedes története, Gémesi azonban eddig legyőzhetetlen volt
A gödöllői atlétika arany-vasárnapja 2020-09-07 10:07:14 Nem csak a HÉV köti össze Mátyásföldet városunkkal, hanem a sport is. Hat év után lett ismét csapatbajnok az egyetemi szakosztály
Adjunk nevet a gödöllői uszodának! 2020-09-02 17:01:25 Vécsey László parlamenti képviselő szeptember 9-ig várja a javaslatokat, a leggyakoribb ötöt megszavaztatja majd
Tünetes gyereket ne engedjünk közösségbe! 2020-08-31 17:41:38 Gödöllőn is fokozott a szülők és a tanárok felelőssége a koronavírus-járvány miatt fennálló készültségi helyzetben