Vissza normál nézetbe Nyomtatás

In memoriam Fogarasiné Deák Valéria

2021-09-20 11:30:14

Amint arról hírportálunk is beszámolt, hosszan tartó súlyos betegség következtében, július 27-én, életének 68. évében elhunyt Fogarasiné Deák Valéria (1954-2021). A tősgyökeres gödöllői közéleti szereplőt, egykori parlamenti képviselőt szeptember 20-án, a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában helyezték örök nyugalomra. Az alábbiakban az egykori barát és párttárs, Kovács Barnabás emlékező sorait olvashatják.

A tisztességes kevesek egyikétől búcsúztunk el szeptember 20-án
Azon kevés politikus egyikétől, aki őszinte, szilárd erkölcsi elvekkel rendelkezett, és eszerint is cselekedett. Akkor is, amikor ez nem volt könnyű. Tudta, hogy tisztességesnek, korrektnek lenni nem jó üzlet a mai világban. Tudta, hogy a manapság a rafináltság, a simlisség, az ügyeskedés, a csalás a jutalmazott magatartás. De azt is tudta, hogy az igazán tisztességes ember nem érdekből tisztességes, hanem akár érdekei ellenében is.

Az emberséges kevesek egyikétől búcsúztunk el szeptember 20-án
Azon kevés politikus egyikétől, aki mások szükségleteit rendszerint a sajátjai elé helyezte.  Aki azt tartotta szem előtt, hogy segítsen másoknak, hogy segítsen a közösségének.
Mindig, mindenkinek próbált segíteni. Nem azért, hogy jó színben tűnjön fel, nem azért, mert elismerést, dicséretet várt. Hanem azért, mert ezt tartotta helyesnek. Vallotta, hogy akiknek több jutott, azoknak kötelessége adni azoknak, akiknek kevesebb. Vallotta, hogy aki szerencsésebb, annak kötelessége segíteni a nála kevésbé szerencséseket.

A felelősségteljes kevesek egyikétől búcsúztunk el szeptember 20-án
Azon kevés politikus egyikétől, aki szerényen tudott büszke lenni az eredményeire. Számára nem voltak kis ügyek és nagy ügyek. Ugyanúgy örült, ha sikerült megoldani valakinek a nyugdíjproblémáját, mint amikor sikerült kilobbiznia az M31-es autóutat.
Minden körülmények között próbált megfelelően cselekedni.
Mert a felelősségteljes ember mindig az általa helyesnek gondolt utat választja. Akkor is, ha nehéz. Fogarasi Vali felelősségteljes ember volt. Inkább elszenvedte az igazságtalanságot, minthogy ő maga kövesse el azt.

Az őszinte kevesek egyikétől búcsúztunk el szeptember 20-án
Azon kevés politikus egyikétől, aki szavahihető volt, akinek a szava hihető volt. Sohasem mondott olyat, amit nem gondolt komolyan. Sohasem mondott mást az emberek háta mögött, mint amit a szemükbe.
Őszintén próbálta megérteni azok nézőpontját is, akikkel nem értett egyet. Tudta, hogy a látszat néha csal, tudta, hogy mindenkinek megvan a saját, egyéni látásmódja, és mindenki megérdemli, hogy meghallgassák.

Az igazi baloldali kevesek egyikétől búcsúztunk el szeptember 20-án
Azon kevesek egyikétől, akiknek a baloldalisága nem hatalomelvű, hanem erkölcsi elveken nyugvó, személyes baloldaliság volt. Mindig a közösség tisztességes és lehetséges szolgálatában gondolkodott.  Vallotta, hogy a baloldali politikának a legfontosabb feladata, hogy az adott gazdasági-társadalmi rendszerben védje azokat, akik védelemre szorulnak, és támaszt nyújtson a támaszt keresőknek.

Eszerint élt, ezért dolgozott, ezért küzdött egész életében. Nem találkoztam olyan emberrel – politikai oldaltól függetlenül –, aki ne így emlékezne rá.
Így fogunk rá emlékezni mi is, ameddig csak lesz emlékezetünk. Elismeréssel, szeretettel fogjuk őrizni a nevét. Hasznos élete volt, szolgálta a közösséget, megtette, amit megtehetett.

Halála előtt két nappal beszélgettünk utoljára. Nem volt jókedvű. Mintha érzett volna valamit.
Azt mondta, hogy megváltozott a világ. Megváltozott a közélet, megváltozott a politika. Azt mondta, hogy ma már a világnak, a politikának nincs szüksége azokra az elvekre, amelyek mentén ő leélte az életed. A tisztesség, az emberség, a felelősség, az őszinteség a mai politikában már nem érték, nincs rá szükség.

És én most csak ismételni tudom, amit akkor válaszoltam neki:
- Nincs rá szükség?  Semmi nincs, amire nagyobb szükség lenne!

Egyetlen dolgot sem tudnék mondani, amire nagyobb szükség lenne a mai világban, mint az a tisztesség, az az emberség, az a felelősség, az az őszinteség, amit Fogarasi Vali egész életében képviselt.

Nyugodj békében!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online