Élvezetes tantárgyak a gödöllői központú egyetemen
Professzionális szinten sajátíthatók el a csokoládé, kávé és tea gyártásával kapcsolatos ismeretek a gödöllői központú Szent István Egyetem budapesti Élelmiszertudományi Karán, a szeptemberben induló Csokoládé-, kávé-, teakészítő mesterképzésen. Az ország első, diplomával elismert szakirányú továbbképzésére augusztus 15-ig még lehet jelentkezni.Az ország első diplomával elismert képzésére nemcsak a felsorolt élvezeti cikkekkel foglalkozó szakemberek jelentkezését várják, hanem lelkes amatőröket is. A képzés legfőbb célja minden esetben a magas szintű technológiai és műszaki felkészültséget biztosító oktatás megvalósítása, megfűszerezve a szükséges piaci, jogi és vállalkozási ismeretekkel. A kötelező és fakultatív tárgyak elvégzése során a csokoládé-, kávé- és teakultúrától az érzékszervi minősítésen keresztül a termékek táplálkozástudományi vonatkozásáig tartó témakörökkel is megismerkedhetnek a hallgatók, ezeket az ismereteket pedig minden esetben a Szent István Egyetem legkiválóbb szakemberei mellett az adott szakterületeken nagy múltra visszatekintő vállalatok szakértői adják át a hallgatóknak.
 A négy féléves, levelező munkarend keretében végezhető képzés során a résztvevők olyan ismeretekre tehetnek szert, amelyek alapján képesek lesznek akár önállóan is kiváló minőségű termékek gyártására, a csokoládé-, kávé- vagy teakészítő üzemek szakmai és vezetői feladatainak ellátására, de akár saját üzemet is menedzselhetnek.
A gasztronómiai vállalkozások munkatársai, illetve a csokoládé, a kávé és a tea szerelmesei számára fókuszált képzés jelentkezési határideje 2019. augusztus 15. A képzésről az érdeklődők ezen a honlapon tudnak tájékozódni és az itt elérhető felületen tudnak jelentkezni. Forrás: SZIE Médiaközpont
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|