Útjára indult a gödöllői központú Szent István Egyetem huszadik tanéve
Ünnepi Szenátusi Üléssel és az első évfolyamos hallgatók eskütételével nyílt meg a gödöllői központú Szent István Egyetem 2019/2020-as, ezen a néven 20. tanéve. Az intézmény gödöllői aulájában szeptember 16-án megrendezett ünnepséget dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (jobbra) nyitotta meg, ezt követően dr. Palkovics László rektor (középen) és Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója (balra) osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel – olvasható a SZIE Médiaközpontjának sajtóközleményében.A 2019/2020-as tanévben több mint 3.500 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a gödöllői központú, 2000 januárja óta Szent István nevét viselő egyetem (SZIE) hazai és külhoni képzési helyein. A felvételi eredmények is azt tükrözik, hogy az egyetem magas színvonalú képzései, kutatási kapacitásai, hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatai révén elismert szerepet tölt be a magyar és a nemzetközi felsőoktatásban.
Az idei felvételi eljárás statisztikai adatai szerint a SZIE hallgatói létszáma növekedett az elmúlt évhez képest, továbbá a 14. helyen áll az intézmények összetett képzési rangsorában, tavaly óta egy helyet lépett előre. Az oktatói kiválóságot tekintve a SZIE három helyet javult, 2018-ban a 18. pozíciót foglalta el, míg 2019-ben a 15. helyen áll. Idén 442 oktató rendelkezik tudományos fokozattal, ami alapján a gödöllői központú egyetem országosan a 7. helyre került.
Nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét a Szent István Egyetem: a Times Higher Education Europe Teaching Rankings 2019-es listáján a Szent István Egyetemet a 126-150. közötti helyre rangsorolták, ami kiváló teljesítmény, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a tavalyi felmérés során a 200-as besorolásban nem kapott helyet egyetlen magyar egyetem sem. A Quacquarelli Symonds legfrissebb képzésterületi rangsorában pedig a mezőgazdasági képzések listáján a SZIE-t a 201-250. helyre sorolták.
A tanévnyitó ünnepségen – az egyetemi címek és kitüntetések adományozása mellett – átadták a Kosáry Domokos-díjat, amit a Szent István Egyetem a Kosáry Könyvtár és Levéltár névadója emlékének méltó megörökítésére alapított. A kitüntetést 2013-ban, Kosáry Domokos születésének 100. évfordulója alkalmából hívták életre. Ezt az értékes plakettet idén Makara B. Gábor Széchenyi-díjas neuroendokrinológus, az MTA rendes tagja, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatóprofesszora vette át.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|