Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Idegölő végjátékokban verte a TF-et a TEVA-hatos 2014-10-24 19:32:39 Nagy csatára kényszerítette a két idegenlégióssal felálló fővárosi alakulat a továbbra is hibátlan gödöllői röplabda-csapatot
A Gödöllő B is beszállt a Budaörs legyőzésébe 2014-10-19 20:25:32 Az éllovas TEVA-hatos cseréivel is gond nélkül teljesítette a kötelező feladatot a röplabda elitbajnokság vasárnapi meccsén
Bajnokverés Gödöllőn 2014-10-10 18:56:24 Bekezdett a Békéscsaba, de ettől nem rettentek meg városunk női röplabda-csapatának tagjai. Összekapták magukat, és nyertek
Röplabda: Ádám László-emléktorna tizenötödször 2014-09-11 08:35:21 A gödöllői egyetem sportcsarnokában rendezik meg a kétnapos mérkőzéssorozatot. Öt magyar és egy osztrák női csapat rivalizál
Szurkolói ankét csinos lányokkal 2014-08-19 15:01:16 A röplabdasport iránt érdeklődők augusztus 27-én találkozhatnak a TEVA-Gödöllői RC régi és új csapattagjaival
Páratlan gödöllői helyezések a diákolimpián 2014-06-20 17:54:05 Az Erkel iskola lányai röplabdában, a Hajós iskola fiai kézilabdában játszhattak a III. korcsoportosok országos döntőjében
Gödöllő-Schwechat párharc lesz a Challenge-kupában 2014-06-13 10:24:05 Városunk női röplabdázói a selejtező szakasz első körében kapcsolódnak be a nemzetközi sorozatba. Ha továbbjutnak, a Békéscsabával meccselnek
Újabb bukás, távolodik a bajnoki döntő 2014-03-09 18:43:39 Nem kaptak esélyt a pályaelőny visszahódítására a gödöllői röplabdások Békéscsabán. Egyre nagyobb a baj…