Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Kiadták a gödöllői uszoda építési engedélyét 2018-03-26 10:56:00 Adminisztratív gátak bomlottak le a helyi röplabda- és az asztalitenisz-csarnok megvalósításának előkészítése érdekében
Szerváival sokkolta a Gödöllő a Budaörsöt 2018-02-24 20:11:02 Grózer György röplabdás lányai nem vesztettek pontot a Pest megyei csapatok derbijén, így nagy lépést tettek az elődöntő felé
Palotán parádézott a gödöllői röplabda-csapat 2018-02-08 21:06:23 A késői kezdés sem zavarta meg a Penta-hatos tagjait, akik esélyeshez méltó játékkal múlták felül a csoport sereghajtóját
Röplabda NB I. Liga: meggyőző Gödöllő 2018-01-21 18:42:11 Városunk hatosa három szettben múlta felül a TFSE alakulatát, így két forduló után pontveszteség nélkül áll a tabellán
Mindent vitt idén a gödöllői strandröplabda páros 2017-12-20 10:38:16 Lutter Eszter és Lakatos Enikő zsinórban megszerzett negyedik bajnoki címükért érdemelték ki a szövetség év legjobbja elismerését