Nem volt zökkenőmentes a Palota gödöllői ostroma
NB I. Liga, alapszakasz, 1. forduló: Penta-Gödöllői RC – Palota Volleyball Team 3-1 (22, 22, -22, 19)
Gyakorlatilag minden lényeges körülmény a hazai gárda mellett szólt az NB I. Liga alapszakaszának nyitó fordulójában. A Török Ignác Gimnázium tornacsarnokának ismerős, szűkös teremkörnyezete, az első alapszakasz-körben elért jobb mutató, valamint az a tény, hogy a honi elitbe tíz évvel ezelőtt bejutott Palota még nem nyert bajnoki meccset a Gödöllő ellen, egyaránt a fehér mezes házigazdák malmára hajtották a vizet.
A sikerért azonban a vártnál talán keményebben kellett megküzdenie a saját nevelésű fiatal tehetségeket is soraiban tudó Penta-hatosnak, amely az első két játszmában még csak játszadozgatott a tűzzel, ám a harmadik felvonásban meg is égette magát. Grózer György tanítványai többpontos előnyről sem voltak képesek könnyedén hozni az első két szettet, a trénernek a végjátékban el kellett használni időkéréseit ahhoz, hogy ne érje meglepetés a csapatát. A harmadik felvonásban a harcosságukat is fitogtató vendégek – az egykoron a mostaninál komolyabb babérokra törő gödöllői társulat szolgálatában állt Mester Orsolya és Várhegyi Anikó rutinjának köszönhetően – magukhoz ragadták a kezdeményezést, és szépítettek. A záró felvonásban kiélezett, hosszú és látványos labdamenetekkel tarkított küzdelem folyt a két csapat között, amit az egész mérkőzésen kiegyensúlyozottan teljesítő fiatal gödöllői feladó, Tóth-Bagi Réka remek nyitássorozata zárt le.
 A Penta-GRC együttese 3 ponttal, 3-1-es szett- és 97-88-as pontaránnyal a 2. helyen áll az NB I. Liga csoportjának tabelláján. Következik: Penta-Gödöllői RC – TFSE január 21., vasárnap 17 óra, Török Ignác Gimnázium tornacsarnoka.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|