Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
NB I. Liga, alapszakasz, 6. forduló: Palota Volleyball – Penta-Gödöllői RC 0-3 (-16, -13, -16)
A jelenlegi erőviszonyok alapján győzelmi eséllyel léphetett pályára a csoport tabellájának utolsó helyén álló Palota otthonában a gödöllői együttes, amelynek viszonylag szokatlan időpontban, esete 8 órától kellett megharcolnia a bajnoki pontokért. A késői kezdés nem zavarta meg a Penta-hatos tagjait, akik hamar meghatározó fölénybe kerültek, és letudták az első játszmát. Mivel a folytatásban sem ütközött komoly ellenállásba Grózer György alakulata, a gödöllőiek simán múlták felül a mérkőzés egyes szakaszaiban kifejezetten alárendelt szerepre kényszerült Palotát.
Öt mérkőzés alapján a Penta-GRC együttese 14 ponttal, 15-3-as szett- és 423-331-es pontaránnyal az 1. helyen áll az NB I. Liga csoportjának tabelláján. Következik: Penta-Gödöllői RC – MTK Budapest február 16., péntek 19 óra, Török Ignác Gimnázium tornacsarnoka (a 4. fordulóból a terem beázása miatt elhalasztott mérkőzés).