Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A 2018-as esztendőben február 9-én jelentkezett először – mindent egybevetve, tizenhatodszor – a TÉRFÉL, a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsora a sportról, Gödöllő sportjáról, illetve a gödöllői térség sportjáról. A várhatóan június közepéig tartó időszakban kétheti rendszerességgel készül új adás: elképzelésünk szerint mindegyikben legalább három, érdekes és aktuális témában várunk vendégeket a stúdióba.
Edzője fia a példaképe a gödöllői utánpótlás válogatott röplabdás lánynak Az évnyitó adás első részben Vecsey Fanni, a Penta-Gödöllői RC utánpótlás válogatott röplabdázója, és edzője, Grózer György osztotta meg gondolatait, arról, hogy a mindössze 14 és fél éves gödöllői lány meghatározó játékosa az áprilisi bulgáriai U17-es Európa-bajnokságra kijutott nemzeti csapatnak. Felfedtük Fanni két titkát is: példaképe edzője fia, kedvenc országa pedig a csupán 11 ezres lélekszámú óceániai szigetország, Tuvalu.
Őszintén, de pozitívan gondolkodva a helyi futsal-csapat gondjairól Az adás második részében dr. Lajos Attilával, a Covritas Futsal Team Gödöllő szakosztály-igazgatójával elemeztük az NB II. Keleti csoportjában szereplő együttes eddig, nem túl acélos teljesítményét. A szakvezető bízik a döntően fiatalokból álló csapat feltámadásában.
Egyelőre alkalmatlan az önkormányzati telek a röplabda-csarnok megépítésére Műsorunk harmadik fejezete főként a gödöllői röplabdások munkacsarnokáról és a TAO-támogatásban rejlő lehetőségekről szólt. Pánczél Ottó Péterrel, a Penta-Gödöllői RC elnökével jártuk körbe a témákat. A kritikus megjegyzésektől sem mentes interjú során – többek között – kiderült: az önkormányzat által kijelölt telek egyelőre nem alkalmas a fejlesztésre.