Magabiztosan hozták a kétfrontos kötelező győzelmet a GKC fiai
NB II. Északi-csoport, 6. forduló: Gödöllői KC – TFSE 31-21 (16-12)
A veretlen, de salgótarjáni pontvesztésének köszönhetően már nem százszázalékos gödöllői csapat azt a TFSE-t fogadta, amely az előző öt fordulóban valamennyi mérkőzését elveszítette. Kevés volt rá az esély, hogy éppen városunkban iratkoznak fel ponttal a tabellára a fővárosiak. Még akkor is, ha a meccs előtt ők adták a csoport leggólerősebb játékosát. Nem is borult a papírforma, mert Bartos Gábor együttese mindvégig uralta a játékot. Ráadásul, úgy, hogy a tréner valamennyi emberét bevetette. Külön öröm, hogy a hazaiak fiatal belső hármasa, Czeller Miklós, Bátori Bence és Gombás Bence jó teljesítménnyel járultak hozzá a sikerhez, ezáltal bekövetkezett az a ritkaság, hogy az egy napon belüli második Gödöllő-TF párharcot – a női röplabdások pénteki sikere után – szintén városunk csapata nyerte.
A Gödöllői KC csapata 11 ponttal, 166-132-es gólkülönbséggel a 3. helyet foglalja el a csoport táblázatán.
Juniorok: Gödöllő – TFSE 38-25 Egy pillanatig sem fenyegette veszély Mácsár Gyula társulatának győzelmét. A gödöllői fiatalok az első félidő után „csak” öt góllal vezettek, majd a második játékrészben robbantottak. Főként a 19 találatig jutott Réti Tamás, valamint a 12 gólt szerzett Gombás Máté voltak elemükben. A GKC juniorjai a 2. helyen állnak a tabellán.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|