A Gödöllői Királyi Kastély körbástyája előtti parkban május 15-én megnyílt az ország első – de világszerte egyedinek számító – interaktív kandeláber parkja, ahol a látogatók a pihenés mellett zenélhetnek, sakkozhatnak, olvashatnak és akár még szkanderben is összemérhetik erejüket a kandeláberekkel. Az ingyenesen látogatható élményparkot az Eco Art Galéria és Bolt alkotói közössége hozta létre, a gödöllői önkormányzat és a Gödöllői Királyi Kastély támogatásával.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Június 12-én Luxembourgban elkészítették az európai röplabda kupák sorsolását. A TEVA-Gödöllői RC bajnoki bronzérmes női csapata ezúttal is benevezett a harmadik számú megmérettetés-sorozatnak számító Challenge-kupa küzdelemsorozatába, ahol tavaly a legjobb 32-ig jutott. A 2014/2015-ös idény selejtező szakaszának első fordulójában az osztrák SVS Post Schwechat együttese lesz a gödöllői hatos ellenfele. A párharc első összecsapását Gödöllőn játsszák le október 25-én, vagy 26-án, míg a visszavágót egy héttel később rendezik meg Bécsben.
Az osztrák élcsapat nem ismeretlen a gödöllői formáció számára, hiszen az elmúlt szezonban, a Közép-európai Ligában (MEVZA) kétszer is találkoztak egymással a felek. Az összecsapásokat a „sógornők” nyerték, akik akkor még maguk között tudták a magyar válogatott egyik erősségét, Sándor Renátát. A Gödöllő-Schwechat párharc továbbjutójának nem kell majd messzire utaznia a selejtezőkör második, legjobb 32 jutásért zajló fordulójában, hiszen a honi bajnokság aranyérmese, a Linamar-Békéscsabai RSE társulata jelenti majd a következő akadályt. Forrás: cev.lu