Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Jövő augusztusban lesz 30 éve, hogy a több évig húzódó rekonstrukciót követően ismét látogathatóvá vált a Gödöllői Királyi Kastély. Az elmúlt közel három évtizedben a történelmi falak számos remek kiállítást, koncertet, kulturális attrakciót „láthattak”, és sok-sok millió látogatót „fogadhattak”. De ahhoz foghatót, mi augusztus 21-én zajlott le a kastély parkjának színpadán, keveset. Sőt, a libabőrhatást tekintve, talán egyet sem. Az István, a király című rockopera-keresztmetszet nem csak a szakma nagyjai körében váltott ki elismerést, hanem a mintegy 5000 fős közönség számottevő többsége is szuperlatívuszokban nyilatkozott a Feke Pál által rendezett produkcióról. Ennek apropóján is beszélgettünk dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, aki augusztus 19-én a Pesti Vigadóban átvehette Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Megmenekült a kieséstől a gödöllői focicsapat! 2018-06-03 19:28:52 Az utolsó fordulóban a harmadik helyezett Nagykőrös ellen remek második félidőt produkált Sebestyén Ferenc tizenegye. Képgaléria
Mesterséges odúkkal segítik a baglyok fészkelését 2018-05-06 10:19:09 Amellett, hogy folyamatosan fejlesztik a Gödöllői Arborétum odútelepét, a tavasz folyamán a valkói erdészet területére is telepítettek a menedékből
Madárodúk a gödöllői arborétumban 2017-04-13 11:18:22 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kutatói és madárvédelmi munkáját segíti a Pilisi Parkerdő Zrt.
Ősbemutató a gödöllői deszkákon 2017-03-27 10:54:03 Világzenei ranglistával és BBC élő adással hangol a Cimbaliband legújabb szuperprodukciójára, a Balkán Projektre
Gödöllőre gördül a MODULO 2015-04-16 17:23:34 A város lakosai is kipróbálhatják a magyar fejlesztésű, elektromos-soros hibrid hajtású autóbuszt péntek délután
Dudaszós góllal maradtak alul a gödöllői kézilabdázók 2015-02-21 20:23:36 Ritkán tapasztalható gólszegény első félidőt produkáltak a támadásban tragikomikus riválisok. Tizedmásodperceken múlott a hazai pontszerzés
Világrekorder gödöllői táncosok 2014-09-15 06:23:42 A Fricska tagjai közel négyezer leütést produkáltak két perc alatt, másodpercenként negyvenegyet. A korábbi csúcs 38 volt
Taroltak a Gödöllői EAC 15 éves atlétalányai 2013-09-25 19:47:35 Az egyéni toppozíciók elnyerése mellett, csapatban is magabiztosan lett országos serdülőbajnok a Kovács, Renner, Szemjanyinov ötpróba-trió
Táborosok cirkuszoltak a gödöllői főtéren 2013-07-25 15:05:42 Párduc, oroszlán és gorilla nélkül is kellemes szórakozást nyújtottak a Waldorf-iskolában készülő mutatványos-palánták