A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Egyetemi csapatok rangadóját rendezték Gödöllőn, ahol a pont nélkül álló házigazdák a már hét egysége összegyűjtött miskolci „kollégáikat” fogadták. Az első félidőben látott gödöllői teljesítmény alapján felmerülhetett a gyanú, hogy megszerezheti első pontját (pontjait) a hazai gárda, ám, aki ebben túlzottan hitt, annak csalatkoznia kellett, mert a miskolciak a térfélcserét követően állva hagyták vendéglátójukat.
Főnix ISE-SZIE – Miskolci Egyetemi AFC 4-8 (4-3) Gödöllői gólszerzők: Annus Árpád (2), Somogyi Szabolcs, Beregszászi Béla. A Főnix ISE együttese 0 ponttal, 20-45-ös gólkülönbséggel a 10. helyet foglalja el a csoport táblázatán.