Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Újabb kiemelkedő eredményeket értek el a magyar középiskolás diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI 2025), amit idén második alkalommal rendeztek meg Pekingben, augusztus 2–9. között. A versenyről a magyar csapatok két ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza – adta hírül a prim.hu.
298 millió forintos támogatás a gödöllői kastélynak 2020-11-26 13:57:50 A városunk műemlék-együttesét működtető gazdasági társaság a koronavírus-világjárvány negatív hatásainak kompenzálására kapja az összeget
Mínuszos Kalória, távozó szállodaigazgató 2020-09-25 11:08:53 Bevételi oldalon 50% feletti a gödöllői költségvetés első félévi teljesítése, miközben a kiadások 35%-ban realizálódtak
Az olvasás 5 jótékony hatása 2020-04-13 17:18:06 Nem csupán az időnket üthetjük el hasznosan, hanem mentális és fizikai egészségünkre is pozitív hatással van a napi szintű betűfalás
Forradalmi újdonság: fahatású acélkerítés 2020-03-18 16:26:21 Ha egyszerű és költséghatékony megoldást keres, akkor ezt a megoldást Önnek találták ki! Győzödjön meg személyesen!
Bezárhatják a gödöllői óvodákat és bölcsődéket 2020-03-14 15:33:05 Az operatív törzs a települések hatáskörébe utalta a döntést. Az egyik legfontosabb feladat a közétkeztetés megoldása a gyermekek számára