Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Jövő augusztusban lesz 30 éve, hogy a több évig húzódó rekonstrukciót követően ismét látogathatóvá vált a Gödöllői Királyi Kastély. Az elmúlt közel három évtizedben a történelmi falak számos remek kiállítást, koncertet, kulturális attrakciót „láthattak”, és sok-sok millió látogatót „fogadhattak”. De ahhoz foghatót, mi augusztus 21-én zajlott le a kastély parkjának színpadán, keveset. Sőt, a libabőrhatást tekintve, talán egyet sem. Az István, a király című rockopera-keresztmetszet nem csak a szakma nagyjai körében váltott ki elismerést, hanem a mintegy 5000 fős közönség számottevő többsége is szuperlatívuszokban nyilatkozott a Feke Pál által rendezett produkcióról. Ennek apropóján is beszélgettünk dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, aki augusztus 19-én a Pesti Vigadóban átvehette Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Gödöllői társasház pincéjében raboltak 2015-04-13 08:33:00 Az illetékes bíróság egy 31 éves férfit helyezett előzetes letartóztatásba, aki a gyanú szerint bántalmazta a sértettet
Kozmetikai cikkeket és pelenkát loptak 2014-12-11 10:57:29 Tizenketten jelentek meg az egyik üzletlánc gödöllői boltjában. A rendőrség a lakosság segítségét kéri
Felújítják a főtéri COOP-áruház élelmiszer üzletét 2014-07-14 13:32:29 A munkálatok várhatóan három hétig tartanak. Addig az Arany János utcai, a palotakerti és az Egyetem téri boltokba várják a gödöllői vásárlókat
Pontot raboltak a Fradi otthonában 2013-11-30 19:20:51 Óriási hajrával döntetlent játszott, és feliratkozott a tabellára a Gödöllői KC férfi kézilabda-csapata
Megújult a COOP-áruház a Palotakerten 2013-09-10 15:13:34 Szeptember 12-én, csütörtökön reggel tartják meg a korszerű, a vásárlói igényekhez jobban alkalmazkodó szupermarket ünnepélyes megnyitóját
Hol találhatók a trafikok Gödöllőn? 2013-07-01 14:05:44 Egyelőre 17 regisztrált dohánybolt nyílik a városban, a centrumban néhány száz méteren belül nyolc
Visszakapták a sértettek a tőlük elrabolt ékszereket 2013-05-30 16:43:51 A bántalmazott idős hölgyek közül csak az egyik tudott részt venni az eseményen, ahol elismerték a felderítésben kiemelkedő szakmai munkát végzett gödöllői rendőröket. Képgaléria
Parkban rabolt pénzt korábbi szomszédjától 2013-04-19 13:56:10 Az órákon belül őrizetbe vett 27 éves gödöllői gyanúsított bántalmazta áldozatát, aki eszméletét vesztette
Idős férfit raboltak ki fényes nappal 2013-02-28 17:43:39 Csak percekig örülhetett az elkövető a készpénznek, mert a gödöllői rendőrök szinte azonnal elfogták
Jövés-menés a kapitányságon 2012-10-01 09:43:23 Kötelezettségszegés gyanúja merült fel, Mondok Zoltán vezetheti a gödöllői egység bűnügyi részlegét
Rendőrt játszott egy paródiában a rablógyilkos 2012-09-29 20:34:11 Egy tavalyi szalagavatón lépett a közönség elé a Miskolcon elfogott gyanúsított, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett
Idős nénit raboltak ki Bagon 2012-07-24 19:05:24 Társadalmi összefogással egy napon belül elfogták a fiatalkorú elkövetőket