A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Hírportálunk egyik olvasója hívta fel a figyelmünket arra a video-megosztó portálon fellelhető alig háromperces filmecskére, amin rendőrt parodizál a Gödöllőről elrabolt hölggyel Domonyvölgyben végző gyanúsított, S. Márk.
A külső helyszínen is játszódó felvételeket a gyanúsított korábbi középiskolája 2011 év végi szalagavatóján mutatták be. A jelenet, amint az a nem túl jó minőségű amatőr filmen jól hallható, sikert aratott a nézőtéren ülők körében…
A paródia ötlete akár onnan is származhatott, hogy a 18 éves fiatal apja korábban rendőrtisztként szolgált. Időközben olyan hírek láttak napvilágot, hogy S. Márk a középiskola elvégzése után rossz társaságba keveredett, rászokhatott a drogra és adósságot halmozott fel. Ügyvédje, Mile Attila úgy nyilatkozott, hogy védence mindent bevallott, és nagyon megbánta, amit tett. A Miskolcon elfogott tinédzsert nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
Szeptember 30-án – ügyészségi indítványra – a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a brutális bűncselekmény elkövetésével gyanúsított tinédzsert. Az intézkedés ellen a 18 éves fiatal ügyvédje fellebbezett, így az még nem jogerős.Információink szerint a nyomozási bíró a szökés, az elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt határozott az egyelőre egy hónapra szóló kényszerintézkedés elrendeléséről. A tettes akár 20 év börtönbüntetést is kaphat.