Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán K. Ákos 31 éves gödöllői lakos, B. András 19 éves zsámboki lakos, valamint egy 17 éves gödöllői fiú ellen – írja a police.hu.
Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak április 8-án 4 óra 30 perc körüli időben jelentek meg egy gödöllői társasház pincéjében, ahol K. Ákos a sértettet tettleg bántalmazta és a telefonját követelte tőle, aminek hangosan kiabálva próbált érvényt szerezni. B. András és a 17 éves gyanúsított végignézte, ahogy 31 éves társuk a sértettet – aki ekkor már a földön feküdt – többször megütötte és megrúgta.
A hangoskodásra a ház egyik lakója felébredt, és kérdőre vonta a gyanúsítottakat, akik ennek hatására a helyszínt elhagyták. A bejelentést követően a gödöllői nyomozók megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását. Ennek eredményekét azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket.
K. Ákost és fiatalkorú társát április 9-én hajnalban, B. Andrást pedig aznap, a kora délutáni órákban fogták el. A három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A Gödöllői Járásbíróság április 10-én elrendelte K. Ákos előzetes letartóztatását. Két társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.