Gödöllői városháza-projekt: elérkezett a kétes értékű 10 éves jubileum…
A gödöllői városháza felújításának, átépítésének, majd ledózerolásának és új objektum létesítésének ügye napra pontosan 10 esztendeje, 2015. szeptember 10-én, csütörtökön kezdődött azzal, hogy „megskalpolják” a Szabadság tér 7. szám alatti épületet. Ma már tudjuk, hogy abból az elképzelésből nem lett semmi, sőt, 2017 augusztusára hűlt helye lett annak az irodaház-ingatlannak. Az egyesek számára igencsak kínossá vált ügyben megszületett első képviselőtestületi döntéstől indulva, megkíséreltük összeszedni a legfontosabb történéseket a mindannyiunk pénzét igencsak felemésztő, erősen botrányszagú ügyben.
• A beruházást kiinduló költségét 10 éve mintegy 1,5 milliárd forintra taksálták Erről az összegről Gémesi György polgármester annak idején azt nyilatkozta, hogy „a városháza átépítéséhez szükséges 1,5 milliárd forint nem vállalható fel, amikor az állam tovább szűkíti a működési feltételeinket, és ami miatt új adót (kommunális adó) vezettünk be fejlesztési céljaink megvalósításához. Ennyi pénze nincs a városnak.”
• Miután a Pest Megyei Kormányhivatal nem volt partner abban, hogy beszálljon a Szabadság téri épület átépítési költségeibe, a 2016-os év már arról szólt, hogy nem vesződnek a rekonstrukcióval, inkább lebontják a tetőteres épületet.
• A 2016 novemberében megrendezett közmeghallgatáson a polgármester megerősítette, hogy a létesítményt lebontják. A munkálatok indítását tavaszra tervezik. Az objektum helyének hasznosítására meghirdetett nyílt véleménynyilvánítás során több száz javaslat érkezett. Ezek mintegy 20 százaléka volt olyan tartalmú, hogy maradjon meg Városházának az épület. A jelentős többség a főtér szabadidős funkciókkal történő bővítése mellett állt ki.
• Az épület lebontásával kapcsolatos közbeszerzési eljárás elsőre nem bizonyult sikeresnek, másodjára csak ajánlatokat kértek be, és azok alapján 2017. április 12-én választották ki a feladat elvégzésével megbízott céget (SBC Konzorcium), amely nettó 149.949.380 forintért vállalta a jogsértésektől sem mentes, augusztus elejére véget ért dózerolást, ami végül közel 194 millió forintot emésztett fel.
• Bruttó 450 millió közpénz-forintba került, hogy 2018. szeptember 7-én átadhassák a megújult főteret és az ott létesült kiszolgáló egységeket.
• Ezt követően, egészen pontosa 2019 első félévében indult a Szabadság tér 6. szám alatti, egykoron főként banképület bővítéssel egybekötött megújulási folyamata, ami elsőre egy eredménytelen közbeszerzési eljárással kezdődött.
• 2020 májusára kiderült, hogy a városban azt megelőzően több beruházást is végrehajtott, budapesti székhelyű Generalbau Center Kft. végezheti el a három gazdasági évet érintő, 2022 januári befejezési határidővel meghirdetett építési munkálatokat. Az idő előrehaladtával újabb és újabb – főként a beruházás anyagi fedezetének növekedésével kapcsolatos gondokkal – kellett szembenéznie a városvezetésnek. Mi több, bírságot is kellett fizetni. A kivitelezővel végül nem sikerült dűlőre jutni, így levonult a munkaterületről. Tette ezt úgy, hogy a kivitelezési szerződés megszüntetéséről szóló megállapodást a vállalkozó a mai napig nem írta alá. Ennek ellenére az önkormányzat jogi úton próbálja meg 532 millió forintos követelését érvényesíteni a már nem működő, felszámolás alatt lévő céggel szemben.
• Nem kerülhető meg az, hogy az első vállalkozás esetében a kifizetések megközelítették a készültségi fok 70 százalékát, miközben a következő közbeszerzést 50 százalékos készültségi aránnyal írták ki…
• A következő, immár második, 2023 júniusában zárult közbeszerzési eljárás győztese a budapesti székhelyű E-Builder Építőipari és Mérnöki Tanácsadó Kft. lett. A cég gyakorlatilag semmit nem csinált, kivárta a rendelkezésére álló határidőket, felvett 24,1 millió forintot, és október végén levonult az építkezésről.
• Az elmúlt év tavaszát írtuk, amikor a júniusi önkormányzati választás előtt szűk három hónappal eldőlt, hogy ki lesz a harmadik építési vállalkozó, aki nekirugaszkodik a beruházásnak. A gödöllői egyetem területén található bölcsődét is építő, gödöllői székhelyű Denco Kft. a munkaterületet 2024 márciusában átvette, ám a munkavégzés nem kezdődött el. Mi több, amikor kiderült, hogy a vállalkozó által szerződésben vállalt részteljesítési készültségi fokot a megjelölt határidőben (2024. június 16., 40%) nem sikerült elérni, és arra esély sem mutatkozott, a vállalkozó 2024. július 15-én a szerződést felmondta. Következett az újbóli elszámolás: az elvégzett munkákra és pótmunkákra összességében 89.986.062 forintot kellett áldozni mindannyiunk pénzéből. A szerződést 2024. december 17. napjával szüntették meg a felek.
• Idén áprilisban kiderült, hogy az alaphangon is botrányos jelzővel illethető beruházás negyedik (utolsó?) kivitelezője a budapesti székhelyű STRABAG Építő Kft. lett, A cég munkatársai és az alvállalkozók napjainkban is tüsténkednek a munkaterületen. A helyszínen kihelyezett tábla alapján a várható befejezés november 16.
 A 10 éve húzódó, számos negatív jelzővel illetett történet nem lenne teljes, ha – a teljesség igénye nélkül – nem összegeznénk a nem kötelező önkormányzati feladatkörbe sorolható ügyben 2024 végéig kikutathatóan felmerült közpénz-kiadásokat.
Kivitelezés, bontás, tervezés, előkészítés 1.888.107.000 forint
Ingatlanátadás, pénzbeli értékkülönbözet, ingatlanvásárlás 212.492.000 forint
Bérleti díjak, fenntartási és üzemeltetési költségek, büntetés 457.515.000 forint
ÖSSZESEN: 2.558.114.000 forint.
Gödöllő lakossága 2024. január 1-jén 32.524 fő volt, így az egy főre jutó – akár „téglajegynek” is nevezhető – kiadás a városháza-projekt esetében 2024. december 31-ig – a csecsemőket is beszámítva – elérte a 78.653 forintot. Továbbá:
• A városháza Szabadság tér 6. szám alatti épületén jelenleg munkálkodó STRABAG Építő Kft. bruttó 815.491.188 forintos ajánlattal nyerte a közbeszerzést, így a most 10 éves projekt bekerülési költsége legalább ezzel az összeggel növekszik. Ebből arra lehet következtetni, hogy ha egyszer lezárul a folyamat, az anyagi ráfordítás megközelítheti a 3,4 milliárd forintot (104.538 forint/fő).
• A város idei költségvetésében városháza építés-bővítés megnevezéssel 1,5 milliárd forintos anyagi tehervállalást jelentő előirányzat szerepel. Ha ezzel az összeggel számolunk, akkor a 684.508.812 forintos különbözetet hozzáadva, a projekttel kapcsolatos költekezés alulról súrolja a 4,1 milliárd forintot (126.061 forint/fő).
Szemléltetésképpen talán annyit még érdemes megjegyezni, hogy az a gyerek, aki az első döntés idején született, másfél hete az alsó tagozat utolsó, 4. osztályos tanévét kezdte meg az általános iskolában…
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|