Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mi lesz veled, gödöllői városháza?

2016-04-14 11:38:39

Tavaly szeptemberben arról született képviselőtestületi döntés, hogy átépítik a gödöllői városháza Szabadság tér 7. szám alatt található épületét. Az ősz folyamán megkezdődött az objektum kiürítése és a különféle irodák más helyiségekben történő elhelyezése. A helyi és környékbeli polgárok ügyintézését elsősorban szolgáló, a járási kormányhivatalhoz tartózó okmányiroda a Kotlán Sándor utcába költözött.

Teltek múltak a hetek, hónapok ám a gödöllői polgármesteri hivatal épülete körül nem érződött a létesítmény megújulását szolgáló sürgés-forgás. Mára kiderült, hogy a „csendnek” alapos oka volt. A települést irányító grémium tagjai április 14-i tanácskozásukon arról határoztak, hogy nem a 30 évvel ezelőtt átadott Szabadság tér 7. szám alatti épület felújításában gondolkodnak, hanem az egykoron több banknak is helyet adó Szabadság tér 6. számú, a piactér szomszédságában található épület bővítésében. Elsőszámú okként az anyagi lehetőségek szűkösségét jelölték meg, mondván: a városháza előzetes becslések alapján csaknem 1,5 milliárd forintot felemésztő megújítására nincs kellő fedezete az önkormányzatnak, viszont a település idei költségvetésében erre a célra elkülönített 600 millió forint elegendő lehet a másik, a városvezetés által jelenleg ideiglenesen használt ingatlan bővítéssel egybekötött átalakításához.

Lebontanák a mostani városháza épületét
A jelenlegi városháza átépítéséről az derült ki, hogy a munkálatok (szerkezetkész állapotig történő bontás, további, funkcionális átalakításból eredő bontás és építés, valamint az építészeti-, gépészeti-, villamossági- és korszerű energetikai munkák) költsége elérheti a bruttó 1,5 milliárd forintot, ami jelentősen megterhelné az önkormányzat teljesítőképességét.

Ezért az illetékesek más lehetőséget kezdetek el vizsgálni. A mostani helyzetből indultak ki, vagyis: abból, hogy a kiköltözés óta a polgármesteri hivatal öt különböző telephelyen (központ a Szabadság tér 6. szám alatt, integrált ügyfélszolgálati iroda a Petőfi tér 4-6. szám alatt, közterület felügyelet a gimnázium korábbi szolgálati lakásában, irodák a Kossuth Lajos utca 3. szám alatt, valamint a VÜSZI Kft. épületében) működik.
A vizsgálat során kiderült, hogy a Szabadság tér 6. szám alatti központi épület mögötti, jelenleg parkolóként – időnként főzőverseny helyszínéül – funkcionáló terület (képen pirossal jelölve) az ingatlanhoz csatolható, ezáltal az objektum ebbe az irányba bővíthető. A bővítéssel – a meglévő funkciókon felül – létrejöhet egy új, korszerű ülésterem, tárgyalótermek, reprezentatív előtér, illetőleg bővíthető a hivatali munkaállomások száma, valamint a tárolási- és irattározási lehetőség is. Az uszkve 725 négyzetméteres szintterület-bővítés a durva, előzetes becslés szerint 600 millió forintból megvalósítható, amire van jóváhagyott előirányzat a város idei költségvetésében.
Az ingatlan a bővítés után sem válna alkalmassá arra, hogy a polgármesteri hivatal teljese szervezetének otthont adjon, így a néhány sorral korábban felsorolt irodák zöme továbbra is külső telephelyen működne.
A felszabaduló Szabadság tér 7. szám alatti városháza-épület ingatlanát az épület teljes bontása után más célra tervezik hasznosítani. Hogy mire és kinek, az előterjesztésből nem olvasható ki.


A kormánymegbízott szerint a városközpontban szükséges elhelyezni az okmányirodát

A kizárólag a lokálpatrióta klubos képviselők által támogatott javaslat számos kérdést vet fel. Döntően olyanokat, amik a helyi lakosságot szinte naponta érintik. A legfőbb talán az – átköltöztetése miatt egyszeri, közel 100 millió forintos állami forrást felemésztett – okmányiroda holléte. Ennek kapcsán a polgármester levélben kereste meg dr. Tarnai Richárdot, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, és felvetette, hogy a régi városháza ingatlanát az önkormányzat az állami feladatok ellátására esetleg átadná.
A kormánymegbízott válaszában kitér arra, hogy – mivel a javasolt módosításokra a Kormány újabb forrást nem nyújt, és a kormányhivatalnak sincs erre a beruházási célra pénze – a kormányablak Kotlán Sándor utcai elhelyezését véglegesnek tekinti, azonban megjegyzi, hogy a városházi elhelyezést a település központjában továbbra is szükségesnek tartja.
- Amennyiben a megállapodásban szereplő épület lebontása mellett döntenek, kérem, szíveskedjen egy alternatív megoldást megjelölni, amellyel továbbra is biztosítani tudja részünkre a jogszabályban és a megállapodásban előírt kötelezettségek teljesítését – zárja gondolatait Tarnai Richárd. Fotó forrása: facebook


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online