Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Átépítés miatt megskalpolják és kiürítik a gödöllői Városháza épületét

2015-09-10 10:29:55

Hamarosan, még a tél beállta előtt hozzálátnak a mintegy három évtizede használatba vett gödöllői Városháza épületének – tetőszerkezeti visszabontással megvalósuló – átépítéséhez. A település idei költségvetésében 22 millió forintot különítettek el, részben tervezésre, részben a munkálatok megindítására. A várhatóan bő egy évig tartó beruházás miatt ki kell üríteni az épületet, ezáltal változik az ügyfélfogadás helyszíne is.

Elérkezett az idő, hogy átépítsék és felújítsák az 1980-as évek közepén használatba vett gödöllői polgármesteri hivatal Szabadság téri épületét. Az állapotfelmérő szakvélemény szerint az épület szerkezeti megerősítésre szorul, a tetőszerkezetet és a tetőteret vissza kell bontani, az épület energetikai rendszerét ki kell cserélni, a külső falazatot újjá kell építeni, a nyílászárókat ki kell cserélni. Mindezek okán az épületet ki kell üríteni.

A kiürítéssel kapcsolatos intézkedések egyik legfontosabb részese az ÁFÉSZ-ELSZER Kft. lesz, amely több, irodának alkalmas városközponti ingatlannal is rendelkezik a centrumban. Ilyen a Szabadág tér 6. szám alatti (volt Budapest Bank) a Kossuth Lajos utca 3. szám alatti (volt CIB Bank) helyiségcsoport, illetőleg a Petőfi tér 4-6. szám alatti földszinti épületrész. Az első kettőbe a szakirodák költöznek, míg a harmadikba az ügyfélszolgálati feladatokat ellátók települnek át.


A Szabadság tér 6. szám alatti ingatlan tulajdonát cserével és 44 millió forint értékkülönbözet megfizetésével szerzi meg az gödöllői önkormányzat. A város a pénzen felül a Petőfi tér 8. szám alatti (forgalmi értékbecslés alapján 30 millió forint), a Tisza utca 4. szám alatti (forgalmi értékbecslés alapján 19 millió forint), a Lumniczer Sándor utca 7. szám alatti (forgalmi értékbecslés alapján 7,6 millió forint), valamint a Kossuth Lajos utca 15/A. szám alatti (egykori posta, forgalmi értékbecslés alapján 20,3 millió forint) ingatlanát adja a vállalkozás tulajdonába.
A Kossuth Lajos utca 3. szám alatti (225 négyzetméter) és a Petőfi tér 4-6. szám alatti (107 négyzetméter) helyiségeket szeptember 15-étől másfél évig bérli a város. A bérleti díj mindkét ingatlan esetében nettó 3 ezer forint/négyzetméter/hó, amit a rezsi- és a közös költség összegével is meg kell majd fejelni.

Fontos információ, hogy az okmányirodát is működtető járási kormányhivatal munkatársai a Városháza felújításának idejére a haraszti településrészen található Kotlán Sándor utcai irodabázisra költöznek, és ott fogadják majd az ügyfeleket.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online