Utazás kiállításra készül a GKRTE Idén a Hungexpo D jelű pavilonjának 204F standján kínálja a tagszervezetek látványosságait a gödöllői egyesület
| Magasabb óraszámot igényelnének a nyelvvizsgára készülő tanulókTöbbek között ez is kiderül a gödöllői Zöld Út Nyelvvizsgaközpont munkatársai által a középiskolások körében készített felmérésben
|
Gödöllői pedagógusok is jelentkezhetnek a vándortábor-vezető továbbképzésre A sikeresen vizsgázók már idén nyáron jogosulttá válnak a program által biztosított 100 ezer forintos táborvezetési díjra
| Tervezz ruhát egy mai hercegnőnek! Diákoknak szóló kreatív pályázatot írtak ki a Gödöllői Királyi Kastélyt működtető gazdasági társaság munkatársai
|
Veszélyeztetik a magyar halgazdálkodás a távoli országokból betelepített díszhalak Ezt is megállapították a gödöllői központú Szent István Egyetemen lezajlott országos szakmai találkozón
| Irodát nyitott Gödöllő belvárosában a Fidesz Hétköznaponként 13 és 19 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között várják az érdeklődőket a Rézgombos-házban
|
Boldogságóra is van a gödöllői angol-magyar középiskolábanTöbbek között ezzel is segítenek a diákok túlterheltségének enyhítésében. A leendő kilencedikesek között egy mopedet sorsolnak ki
| Gödöllői devizahiteles károsultak jelentkezését várják Felhívást tett közzé az érintettek érdekében szerveződött mozgalom, amely a szerződések érvénytelenítését szorgalmazza
|
Górcső alá helyezik a drónok alkalmazását is Közös agrárbiztonsági kutatásokba kezd a gödöllői központú Szent István Egyetem és az Óbudai Egyetem
| A gödöllői egyetem képzései is megismerhetők az Educatio 2018 kiállításon A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „G” csarnokának AF04 jelű standján adnak felvilágosítást az érdeklődőknek
|
A gödöllői Fricska tagjaival pózolt Shane TusupAz Év Sportolója Gálán találkoztak, ahol a tavalyi esztendő legjobb edzőjének választották az amerikai fenegyereket
| Negyven éve, hogy hazatért a Szent Korona Január első szombatján több műsor is foglakozik a felbecsülhetetlen ereklyével, aminek másolata tavaly Gödöllő járt
|
Jócskán bővelkedik hosszú hétvégékben a 2018-as év Örülhetnek a gödöllői munkavállalók is, hiszen a hat dolgos szombattal szemben kilenc többnapos víkend lesz
| Így néz ki a gödöllői kastély év eleji látogatási rendje Az új év első napján déltől térhetnek be az érdeklődők. Január 8-tól március közepéig korlátozottan kereshető fel a műemlék-együttes
|
Személyi változás lesz a gödöllői könyvtár élénJanuár 1-jétől átmenetileg az eddigi helyettes, Liskáné Fóthy Zsuzsanna vezeti a közművelődési intézményt
| Adventi kastélynapok Gödöllőn, tizenhetedszer December harmadik hétvégéjén várják az érdeklődőket a történelmi falak között lezajló családi eseményre
|
Kormánypárti szerepkörben vitáztak a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanulói A helyi középiskola Téli Menedék Fórum néven alkotott csapatot a Demokráciajáték az Országházban programon
| Ínycsiklandozó menüsorral rukkolt elő a GKRTE gasztronómiai versenyének idei győztese Zalaegerszegre került a fődíj, valamint Benke László olimpiai mesterszakács által felajánlott Első Magyar Fehérasztal Lovagrend vándorserleg
|
Feketedió díjjal jutalmazták Kovács BalázstA megyenapi ünnepségen vette át az elismerést a Művészetek Háza Gödöllő Kft. ügyvezető igazgatója
| Együttműködési megállapodás jött lére a Szent István Egyetem és a Continental között Középpontban a szakember-utánpótlás: a cég segíti a hallgatók elméleti és gyakorlati képzését, illetve későbbi sikeres elhelyezkedésüket
|
Öt tipp az Inviteltől, hogy még jobban menjen az üzlet Hatékonyságnövelő tanácsokat fogalmazott meg a Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs társaság szakértője
| Irodalmi vetélkedéssel emlékeztek a 180 éve született Erzsébet királynéra Huszonharmadik alkalommal rendeztek vers- és prózamondó versenyt a gödöllői kastély nyújtotta történelmi környezetben
|
Egy felejthetetlen este LondonbanSztárokkal bulizhatott a Gödöllőn is szolgáltató Invitel MTV EMA nyereményjátékának győztese
| Mézeskalács szépségversenyt hirdetett a GÖFME A gödöllői művészeti csoport december 22-i előadása után hirdet eredményt a versengésben, amire bárki jelentkezhet
|
Erzsébet királyné újraálmodott ruhái November 18-ától február 25-ig látható Czédly Mónika ruhatervező időszaki kiállítása a Gödöllői Királyi Kastélyban
| Mozgásfejlesztő szoba kialakítását segíti a Tesco a palotakerti bölcsődében Lezárult a vásárlói szavazás Gödöllőn is, az áruházlánc 400 ezer forinttal támogatja a nemes cél megvalósulását
|
Mézeskalácsváros épül a gödöllői könyvtárban November 25-ig van lehetőség helyrajziszámos telket foglalni. December 9-én nyílik meg az alkotásokból összeállított kiállítás
| Eszenyi Zsombort és Halász Tibort díjazták idén a Körösfői-emlékplakettelHúsz évvel ezelőtt adták át először a világhírű gödöllői művész portréját ábrázoló bronz kisplasztikát
|
Szabadidős- és vadászlovas versenyek Babatvölgyben Október második felében látványos programokat rendeztek a Gödöllőtől néhány kilométerre található létesítményben
| Legjobb munkahely-díjat nyert a gödöllői GlaxoSmithKline Kft. Az Aon Hewitt felmérése alapján csökken a dolgozói elkötelezettség, 3 év után már a kilépésen gondolkodnak a munkavállalók
|
|